2012. május 14., hétfő 10:54

Martonyi János argentínai magyarokkal találkozott
    Budapest, 2012. május 14., hétfő (OS) - A hivatalos argentínai látogatáson tartózkodó Martonyi János a magyar–argentin kétoldalú diplomáciai megbeszéléseket megelőzően a dél-amerikai ország magyarságának képviselőivel találkozott: megemlékezett Mindszenty Józsefről, jelen volt egy ünnepélyes állampolgársági eskütételen, továbbá kitüntetést adott át az Argentínai Magyar Hírlap főszerkesztőjének.

    
A külügyminiszter 2012. május 13-án, vasárnap Buenos Airesben megjelent a Mindszenty József halála évfordulója alkalmából celebrált szentmisén a 30-40 ezer fősre becsült argentínai magyar közösség egyik legpatinásabb intézményében, az 1979-ben alapított Mindszentynumban.  Az intézmény közel négy évtizede a helyi magyarság egyik lelki és szellemi központja.  A külügyminiszter a spanyol nyelvű szentmisét követően rövid beszédében üdvözölte a magyar kolónia megjelent tagjait.  Aláhúzta: a kormány arra törekszik, hogy új alapokra helyezze a magyar állam kapcsolatát a magyarsággal.  Kiemelte, hogy az óhaza számít a határainkon kívül élő magyar közösségek támogatására a pozitív magyarságkép közvetítésében, valamint az anyaország és választott hazájuk közötti gazdasági, kulturális kapcsolatok fejlesztésében.  A nagykövetségen Martonyi János jelenlétében három, újonnan honosított magyar állampolgár tett esküt, köztük Juan Mártony, hazánk felvidéki származású montevideói tiszteletbeli konzulja, aki több mint egy évtizede képviseli Magyarországot Uruguayban.  A miniszter a latin-amerikai magyarság identitásának megőrzésében végzett áldozatos tevékenysége, valamint lapkiadói- és szerkesztői munkássága elismeréseként átadta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét Haynalné Kesserű Zsuzsannának, az Argentínai Magyar Hírlap főszerkesztőjének.  A lap napjainkban Latin-Amerika egyetlen rendszeresen megjelenő magyar nyelvű sajtóterméke, híreit nem csak az argentínai magyarok, hanem más latin-amerikai közösségek is olvassák.  Martonyi János találkozóinak központi üzenete, hogy az új, globális megközelítésű magyar külpolitika kiemelten számít a világszerte élő magyarságra, így a 150-200 ezer fősre becsült latin-amerikai magyar közösségekre is.
    

Kiadó: Külügyminisztérium

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.


Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.