| 2012. május 14., hétfő 11:20 |
 Morvai: a földkérdés emberi jogi kérdés (1. rész) |
|
| Budapest, 2012. május 14., hétfő (OS) - |
Tisztelt Orbán Viktor Miniszterelnök Úr! Tisztelt Fazekas Sándor Miniszter Úr!
Az Európai Parlament Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési (AGRI)
szakbizottságának tagjaként az utóbbi időben igen sok panaszt kaptam
magyar állampolgároktól, akik a Nemzeti Föld Alap (NFA) által kiírt
termőföld-bérlet pályázatokkal kapcsolatos eljárások során
tapasztalt szabálytalanságokról - különösen az egész pályázati
folyamat átláthatatlanságáról, így az eredmények
ellenőrizhetetlenségéről - számoltak be. A panaszosok követelik az
eddigi pályázati folyamat és az eredmények felülvizsgálatát, új
pályázatok kiírását az átláthatóság, illetve a jogállamiság egyéb
elemeinek szem előtt tartásával, továbbá az utóbbi szempontok
érvényesítését a tervezett további pályázatokkal összefüggésben.
Részben e panaszokra, emellett pedig a tervezett földtörvény és a
kapcsolódó jogszabályok jogalkotási folyamatára tekintettel ezúton
szeretném felhívni Miniszterelnök Úr és Miniszter Úr figyelmét két olyan új jelentős nemzetközi
dokumentumra, amelyeket álláspontom szerint feltétlenül figyelembe
kell venni a termőföld pályázatokkal összefüggő egyre nagyobb
társadalmi felháborodottság okán is a további lépések
végiggondolásakor (a pályázati rendszer elkerülhetetlen
felülvizsgálatakor), valamint a termőfölddel és a birtokpolitikával
kapcsolatos jogszabályok megalkotásakor.
Az első dokumentumot az Európai Parlament egyik legutóbbi plenáris
ülésén fogadta el. Az állásfoglalás rámutat, hogy a vidéki,
mezőgazdaságból élő emberek földhöz való hozzáférését az Európai Parlament alapvető jogként, emberi jogi kérdésként értelmezi. Az
állásfoglalás erről szóló része a következőképpen szól: Az Európai Parlament 2012. április 18-i állásfoglalása az emberi
jogok világbeli helyzetéről szóló éves jelentésről és az Európai
Unió ezzel kapcsolatos politikájáról, ideértve annak az EU emberi
jogi stratégiai politikájára gyakorolt következményeit
(2011/2185(INI))
Az Európai Parlament (...) 17. ismételten hangsúlyozza, hogy a világ szegénységben élő
népességének 70%-a vidéki területen él és megélhetése, illetve
jóléte közvetlenül függ a természeti erőforrásoktól, valamint hogy a
városi szegények is ezektől az erőforrásoktól függenek; felszólítja
az Európai Uniót, hogy alapvető jogként védelmezze a lakosoknak az
országuk természeti és létfontosságú erőforrásaihoz való
hozzáférését, valamint a földhöz és az élelemhez való hozzáférést;
sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy nagyon sokan nem férnek hozzá
egyes alapvető javakhoz, például a vízhez; felhívja a figyelmet az
ENSZ társadalmi felelősségvállalásról szóló egyezményében
meghatározott jogokra, köztük a megfelelő táplálkozáshoz való jogra,
a szociális minimumnormákra, az oktatáshoz való jogra, az
egészségügyi ellátáshoz való jogra, a méltányos és kedvező
munkakörülményekhez való jogra, valamint a kulturális életben való
részvételhez való jogra, amelyeket egyenértékűként kell kezelni.
Kiadó: Morvai Krisztina EP képviselő (Jobbik Magyarországért
Mozgalom)
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
| 2012. május 14., hétfő 11:20 |
 Morvai: a földkérdés emberi jogi kérdés (2. rész) |
|
| Budapest, 2012. május 14., hétfő (OS) - |
A másik nemzetközi dokumentum, amely a magyarországi termőföld
pályázatokkal és a földdel, birtokpolitikával összefüggő jogalkotási
folyamattal kapcsolatosan kiemelt szerepet kell, hogy kapjon a néhány nappal ezelőtt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO keretei között alkotott, s a 193 Részes Állam, így Magyarország
által is elfogadott Önkéntes Irányelvek a Felelősségteljes Föld, Halászati és Erdő birtokpolitikai igazgatáshoz a Nemzeti Élelmiszer Biztonság Összefüggésében címet viseli. (elfogadva: Róma, 2012 május 11.) Az angol cím: Guidelines on the Responsible Governance of Tenure of Land, Fisheries and Forests in the Context of National Food Security.
Jelen levelemben néhány kérdést szeretnék feltenni Miniszterelnök Úrnak és Miniszter Úrnak azzal kapcsolatban, hogy a frissen
elfogadott FAO Önkéntes Irányelveket a Magyar Állam hogyan kívánja érvényre
juttatni, a magyar gyakorlatban megvalósítani, különösen a
termőföldpályázatok újragondolásával (újraszabályozásával) és a
földdel, birtokpolitikával kapcsolatos jogalkotás, illetve a
pályáztatás során. A konkrét kérdéseim feltétele előtt szeretném
idézni az Önkéntes Irányelvek Bevezetőjét, valamint a dokumentumban
megfogalmazott legfontosabb célokat, illetve alapelveket.
BEVEZETŐ (részlet)
Ezen Önkéntes Irányelvek (ÖI) célja, hogy vonatkoztatási pontként
szolgáljon és iránymutatást adjon a birtokpolitikai igazgatásnak...
...szándéka, hogy hozzájáruljon az éhezés és a szegénység
felszámolására irányuló globális és nemzeti erőfeszítésekhez, a
fenntartható fejlődés elveire alapozva és felismerve a föld központi
szerepét a fejlődésben azáltal, hogy előmozdítják a biztonságos
földbirtoklás/használat(tenure) jogát és a méltányos földhöz (...)
jutást.
Az éhezés és a szegénység felszámolása, valamint a környezet
fenntartható használata nagyban függ attól, hogy az emberek, a
közösségek és mások hogyan jutnak földhöz, halászathoz és erdőkhöz. Sokak megélhetése, főként a vidéki szegényeké az ezen forrásokhoz
való biztos és méltányos hozzáférésen múlik. Ezek jelentik az
élelem, a lakhatás forrását és alapjai a szociális, kulturális és
vallási gyakorlatoknak (tevékenységeknek) és központi elemei a
gazdasági növekedésnek.
Kiadó: Morvai Krisztina EP képviselő (Jobbik Magyarországért
Mozgalom)
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
| 2012. május 14., hétfő 11:21 |
 Morvai: a földkérdés emberi jogi kérdés (3. rész) |
|
| Budapest, 2012. május 14., hétfő (OS) - |
1.Célok (Részletek) Ezen Önkéntes Irányelvek célja, hogy javítsák a földbirtok
igazgatást, halászati és erdőigazgatást. (A továbbiakban:
földbirtok-igazgatást. MK) Erre a közjó érdekében törekszenek az Irányelvek, hangsúllyal a
kiszolgáltatott és marginalizált emberekre, az élelmiszerbiztonság
és a megfelelő élelemhez való jog mielőbbi megvalósítása érdekében,
továbbá a szegénység felszámolása, a fenntartható életek, szociális
stabilitás, lakhatás biztonsága, vidékfejlődés, környezetvédelem és
fenntartható társadalmi és gazdasági fejlődés érdekében. Minden
program, szakpolitika és technikai segítségnyújtás ezen Irányelvek
felhasználásával összhangban kell, hogy legyen az államok már létező
kötelezettségeivel a nemzetközi jog területén, ideértve az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát és más nemzetközi emberi jogi
szabályozási eszközöket.
Ezen Irányelvek törekszenek arra, hogy:
1. Javítsák a birtok-igazgatást azáltal, hogy iránymutatást és
információt adnak a nemzetközileg elfogadott gyakorlatokról azon
rendszerek területén, amelyek a föld használatával, a földdel
kapcsolatos ügyek intézésével és a föld feletti ellenőrzéssel
függenek össze. 2. (...) 3. Fejlesszék a birtok rendszerek átláthatóságát és működését 4. Megerősítsék a (birtokpolitikát) végrehajtó szervek
kapacitásait és működését, az igazságszolgáltatási szervek, helyi
önkormányzatok, kisgazdák és kistermelők szervezeteinek...a
tudományos életnek és a birtokigazgatással foglalkozó minden
személynek a kapacitásait és működését és előmozdítsa az említett
szereplők közötti együttműködést.
3B. A végrehajtás elvei
1. Emberi méltóság: el kell ismerni minden egyén veleszületett
méltóságát, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen emberi jogait.
2. Diszkrimináció-mentesség: senki nem tehető ki hátrányos
megkülönböztetésnek a jogszabályok, szakpolitikák illetve a
gyakorlat tekintetében
(...)
6.Társadalmi részvétel elve (participation): Be kell vonni és
támogatásukat kell keresni azoknak, akik legitim földbirtokkal rendelkeznek, és akikre ennélfogva a döntések kihatással lehetnek,
még mielőtt a döntéseket meghoznák, és reagálni kell az ő
észrevételeikre, figyelembe véve a létező erő egyensúlytalanságokat
a szereplők között és biztosítani kell az aktív, szabad, hatékony,
valós és informáltságon alapuló részvételt az egyéneknek és
csoportoknak a döntéshozatali eljárásokban
7. Jogállamiság: szabály-alapú megközelítést kell alkalmazni széles
körben nyilvánosságra hozott jogszabályokkal, amelyeket mindenkire
egyformán alkalmaznak, egyformán hajtanak végre, és függetlenül
bírálnak el és amelyek egybecsengenek a létező nemzeti és nemzetközi
jogszabályokkal és megfelelelően figyelembe veszik az önkéntes
elköteleződéseket a megfelelő nemzetközi és regionális szabályozási
eszközök alapján
Kiadó: Morvai Krisztina EP képviselő (Jobbik Magyarországért
Mozgalom)
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
| 2012. május 14., hétfő 11:21 |
 Morvai: a földkérdés emberi jogi kérdés (4. rész) |
|
| Budapest, 2012. május 14., hétfő (OS) - |
8. Átláthatóság: világosan meg kell fogalmazni és széles körben
nyilvánosságra kell hozni a szakpolitikákat, jogszabályokat és
eljárásokat széles körben, mindenki számára elérhető formában
9. Felelősségre vonhatóság: az egyéneket, állami hatóságokat és
nem-állami szereplőket felelőssé kell tenni a cselekedeteikért és
döntéseikért a jogállamiság elveinek megfelelően.
10. Folyamatos javítás: Az államoknak javítani kell a monitorizálási
és elemzési mechanizmusaikat a birtok igazgatás terén, annak
érdekében, hogy bizonyítékokon alapuló programokat fejleszthessenek
és biztosítsák a folyamatos javulást.
Az idézett Önkéntes Irányelvek megalkotásában a Magyar Állam is
aktívan részt vett - kormányzati szinten - s Részes Államként
Magyarország is elköteleződött az Irányelvek maradéktalan
megvalósítása mellett. Erre figyelemmel a következő kérdésekre várom
Miniszterelnök úr, illetve Miniszter Úr megtisztelő válaszát:
1. Az Önkéntes Irányelvek szövege ezidőszerint nem áll rendelkezésre
magyar nyelven (noha a kész szöveg március 12. óta megvan, csupán a
Részes Államok általi elfogadásra várt) s a dokumentum tartalma a
civil szervezetek, gazdaszervezetek és gazdák számára nem ismert. Kérdésem: mikorra lesz az anyag magyar nyelvre lefordítva s hogyan
fog gondoskodni róla a Kormány, hogy az érintettek között az - a
nemzetközi szokásoknak megfelelően - minél előbb és minél teljesebb
körben ismertté váljon?
2. Hasonlóan más államokhoz a Magyar Állam is gondoskodott-e arról,
hogy az Önkéntes Irányelvek megalkotásában ne csak a kormány, hanem
civil szervezetek, szakmai szervezetek, gazdaszervezetek is részt
vehessenek? Kérem, sorolják fel azokat a magyar nem-kormányzati
szervezeteket, amelyek részt vettek a dokumentum hároméves
előkészítő folyamatában!
3. A társadalmi részvétel követelményének megfelelően számos civil
szervezet, gazdaszervezet és gazda szeretne részt venni az NFA
termőföldpályázatokkal összefüggő döntéshozatali eljárásokban. Hasonlóképpen számos szervezet és gazda szeretne részt venni a
földtörvény és a járulékos jogszabályok (például üzemszabályozási
törvény) jogalkotási előkészületében. Hogyan fog a Kormány
gondoskodni arról, hogy e szervezetek ténylegesen részt vehessenek a
döntéshozatalban, s a pályázatok, illetve a jogszabályok megalkotása
során véleményük, álláspontjuk figyelembevételre kerüljön? Az ún. társadalmi vita a földtörvényről ezidőszerint teljesen formális,
hiszen sem írásos koncepció, sem törvénytervezet nem áll a szakmai
illetve gazdaszervezetek, gazdák rendelkezésére, így valóságos participációról , társadalmi részvételről nem beszélhetünk. Mikor
bocsájtja a szaktárca az érintettek rendelkezésére a jogszabály
koncepcióját illetve tervezetét?
Kiadó: Morvai Krisztina EP képviselő (Jobbik Magyarországért
Mozgalom)
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
| 2012. május 14., hétfő 11:21 |
 Morvai: a földkérdés emberi jogi kérdés (5. rész) |
|
| Budapest, 2012. május 14., hétfő (OS) - |
Az NFA földpályázatok megalkotásában, a pályázati feltételek
összeállításában, a pályázati eljárásban ezidáig nem érvényesült a társadalmi részvétel elve. A május 11-én
hatályba lépett és Magyarország által elfogadott Önkéntes Irányelvek fognak-e változtatni a helyzeten, hiszen Magyarország elköteleződött
amellett, hogy ezt az irányelvet minden földdel és birtokpolitikával
kapcsolatos döntési folyamattal összefüggésben szem előtt tartja.
(Ez még akkor is így van, ha önkéntes irányelvekről, azaz nem
kikényszeríthető nemzetközi szabályról van szó, hiszen a Részes Államok ilyen esetben is vállalják az adott nemzetközi szoft
normák betartását, egyébként miért is csatlakoztak volna az adott
nemzetközi normarendszerhez).
4. A jogállamiság (szabály alapú megközelítés) illetve az
átláthatóság alapelveit az NFA termőföldpályázatok kapcsán az
illetékes szervek nem érvényesítették. Maguk a pályázatok, illetve
az elbírálás pontos szempontjai kifejezetten titkosak voltak, nem
érvényesült a jogállamiság azon alapelve sem, mely szerint világos,
előrelátható, kiszámítható szabályok alapján, az önkényesség
lehetőségét kizárva kell meghozni a döntéseket. Hajlandó-e a Kormány
- a FAO Önkéntes Irányelvek folyó év május 11-én történt elfogadására is tekintettel
- visszamenőlegesen és a jövőre vonatkozóan a jogállamiság és az
átláthatóság követelményeinek megfelelően, immáron az Önkéntes Irányelvekkel összhangban előkészíteni, kihirdetni, lebonyolítani és
értékelni a pályázatokat?
5. Kérem, tájékoztassanak általánosságban is arról, hogy a Kormány,
illetve a Minisztérium hogyan kívánja alkalmazni a most életbe
lépett (szerteágazó tartalmú, részletes, összesen 34 oldalas) FAO
önkéntes Irányelveket, s milyen változásokat fog hozni ez a jelentős
nemzetközi dokumentum a földdel és birtokpolitikával kapcsolatos
magyar jogalkotásban és jogalkalmazásban?
Kiadó: Morvai Krisztina EP képviselő (Jobbik Magyarországért
Mozgalom)
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
| 2012. május 14., hétfő 11:22 |
 Morvai: a földkérdés emberi jogi kérdés (6. rész) |
|
| Budapest, 2012. május 14., hétfő (OS) - |
Tekintettel arra, hogy az Európai Unió, illetve az Európai Parlament
igen nagy jelentőséget tulajdonít azon új FAO Önkéntes
Irányelveknek, amelyek előkészítésében minden EU tagállam s maga az
EU is aktívan részt vett az elkövetkező időben a Dokumentum
tagállamok általi végrehajtása fontos téma lesz az AGRI
szakbizottságban és a plenáris üléseken is. (Figyelemmel arra is,
hogy - mint arra már utaltam - az Európai Parlament a vidéki, mezőgazdaságból élő emberek földhöz
jutását alapvető emberi jogi kérdésként kezeli. ) Ennek szem előtt
tartásával arra kérem Miniszterelnök Urat és Miniszter Urat, hogy
kérdéseimre a lehetőség szerinti legrövidebb idő alatt
válaszoljanak. Tájékoztatom Miniszterelnök Urat és Miniszter Urat arról, hogy a kérdéskör
kiemelt aktualitására és jelentéségére tekintettel jelen levelemet
nyílt levélként nyilvánosságra hozom. Tájékoztatom továbbá Önöket
arról, hogy az Európai Parlamenti képviselők jogállásáról szóló
jogszabály alapján az állami szervek vezetői kötelesek megadni az EP
képviselők számára a munkájukhoz szükséges tájékoztatást.
Figyelmüket megköszönve várom megtisztelő válaszukat.
Budapest, 2012. május 14.
Tisztelettel
Dr. Morvai Krisztina EP képviselő
E-mail cím: krisztina.morvai@europarl.europa.eu
Kapcsolódó videófelvétel:
http://www.youtube.com/watch?v=234RXQNaoTE
Kiadó: Morvai Krisztina EP képviselő (Jobbik Magyarországért
Mozgalom)
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
Forrás: OS Országos Sajtószolgálat
MTI nonprofit Zrt. 2010 © Minden jog fenntartva.
|