2012. május 31., csütörtök 17:54

Tabajdi: Éljünk a Duna adta lehetőségekkel! Egyensúlyt kell találnunk a környezetvédelmi, a gazdasági és a közlekedési szempontok között (1. rész)
    Budapest, 2012. május 31., csütörtök (OS) - Budapest, 2012. május 31. - Gurmai: Magyarországnak saját Duna-stratégiára van szüksége!

     A Duna hasznosításának kérdését ki kell szabadítanunk Bős-Nagymaros béklyójából! Magyarországnak a környezetvédelmi, vízgazdálkodási, közlekedési és gazdasági szempontokra figyelemmel, el kell készítenie saját Duna-stratégiáját. Jelenleg alig használjuk ki a Duna által biztosított gazdasági lehetőségeket. A környezetvédelmi szempontok tiszteletben tartása mellett, ki kell dolgoznunk a Duna hatékonyabb öntözési, közlekedési és gazdasági hasznosításának módszereit – mondta Tabajdi Csaba, az Európai Parlament Környezetvédelmi- és Mezőgazdasági Bizottságának tagja az MSZP rendezésében megtartott,  A Duna szerepe az Európai Unióban  című konferencián. Dr. Gurmai Zita az Európai Unió Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottságságának tagja, előadásában a Duna Nyugat és Kelet közötti összekötő szerepét hangsúlyozta, valamint az ebben rejlő potenciálok kiaknázására hívta fel a figyelmet.  A szocialista képviselő hangsúlyozta, hogy a Duna kulcsszerepet játszhat a magyar mezőgazdaság fejlődésében.  Magyarországon kifejezetten alacsony az öntözött mezőgazdasági területek aránya. Mindössze a teljes mezőgazdasági területünk 1-2 százaléka. Más országokkal összehasonlítva, a magyar vízkészlet bőséges, ezért lehetőség lenne az öntözés bővítésére, és ezáltal jelentősen javíthatnánk a magyar mezőgazdaság teljesítményét. A modern, takarékos öntözőrendszerek telepítését a Közös agrárpolitika keretében elérhető vidékfejlesztési támogatások is segítik.  A magyar agrárium – de más gazdasági ágazatok számára is komoly versenyhátrányt jelent, hogy a Duna magyarországi szakaszán az év egyharmadában korlátozott a folyami áruszállítás.  A magyar gabona szállítási költsége tonnánként 20-30 euróval magasabb az uniós referenciaértéknél, elsősorban azért, mert rendkívül korlátozottak vízi szállítási lehetőségeink. Azonban arra is figyelemmel kell lennünk, hogy ha nem építünk ki megfelelő kikötői infrastruktúrát, a Duna hajózhatóságának javítása elsősorban a tranzitforgalmat növelné  – fogalmazott Tabajdi Csaba.  Ideje lenne, hogy őszinte és tabuktól mentes vitát kezdeményezzünk a vízenergia lehetőségeiről Magyarországon. Nyilvánvaló, hogy Nagymarosnál nem épülhet vízlépcső, de nem engedhetjük, hogy Bős-Nagymaros ügye húsz év elteltével is megakadályozza a józan, szakmai alapokon álló vitát  – fogalmazott a szocialisták brüsszeli delegációvezetője. Mint Tabajdi Csaba kiemelte, az elsősorban Magyarország által szorgalmazott, az Európai Unió keretében elfogadott Duna-stratégia elfogadása jelentős politikai siker volt. Magyarország azonban csak akkor tud ebből profitálni, ha kidolgozza saját Duna-stratégiáját, és széleskörű társadalmi-politikai megegyezést teremt a Duna hasznosításáról.
    Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.


Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.