2012. június 10., vasárnap 16:56 |
Távoznia kell a közlekedésért felelős államtitkárnak |
|
Budapest, 2012. június 10., vasárnap (OS) - Egyelőre nem a
mocskos, büdös IMF , hanem a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
infrastruktúráért felelős államtitkársága akarja bezáratni a
vasútvonalakat. |
A sajtóban nyilvánosságra került felvétel szerint egy
szakszervezeti egyeztetésen a Közlekedéstudományi Intézet egyik
vezető munkatársa Völner Pál fideszes államtitkárra hivatkozva a
következőket mondta: Amikor az IMF-tárgyalások beindulnak, és azt
lehet mondani, hogy igen, az IMF az egy büdös, mocskos karvalytőke,
azt erőltette ránk, hogy be kell zárni a mellékvonalakat. A Jobbik
a 2010-es kormányváltás óta következetesen állítja, hogy a közösségi
közlekedés megújítása új szemlélet és új személyek nélkül
lehetetlen. A Völner Pál vezette államtitkárság és
személyközlekedésért felelős háttérintézmény, a Közlekedéstudományi
Intézet vezetése némi helycserés látszatmegújulás mellett lényegében
változatlan maradt. Azok az emberek irányítják a szakterületet, akik
a Kóka János-féle 2007-es, majd a Hónig Péter-féle 2009. évi
vasútbezárásokat levezényelték, név szerint Kerékgyártó János,
Dabóczi Kálmán, Ács Balázs és Dóka Gábor. Ők azok, akik –
alkalmatlanságuk fényes bizonyítékaként – immár 6 éve a
mellékvonalak bezárásán megtakarítható – amúgy is virtuális – 8
milliárd forinttal házalnak a mindenkori politikai vezetésnél. Ha
Völner Pál valóban azt mondta, amit beosztottja állít, úgy azonnal
le kellene mondania, mert politikusként becsapta választóit, amikor
az újranyitott vasutak megmaradását, fejlődését ígérte. Ehelyett fű
alatt felszámol, bezár és a felelősséget másra tolja. A kormány a
közösségi közlekedés megújítását, átszervezését ígérte, de két év
után maga a miniszterelnök ismerte be, hogy a MÁV átalakításába
beletörött a bicskánk, vagy ha bele nem is törött, benne maradt . E
kudarc jelentős része a Völner vezette államtitkárság érdeme . Ez
is elég indok a lemondásra. A Jobbik elképesztőnek tartja, hogy
miközben EU-s források és közpénzek százmilliárdjait költik az
oligarchák érdekében koncentráltan egyes nemzetközi vasúti szakaszok
pazar kivitelű beruházásaira, a mellékvonalak rendelkezésére álló
nyomorúságos karbantartási forrásokat nem ott használják fel, ahol a
vasutak menetrendi versenyképességét az utazóközönség többsége
érdekében javítani lehetne. A Jobbik álláspontja szerint a
közösségi közlekedés megújításához nem a vidéki vasutak bezárása,
hanem a BKV-t, a Volán-vállalatokat és a MÁV-csoportot tömörítő
Nemzeti Közlekedési Holding létrehozása a megoldás. A vállalati
szervezet egységesítését, átláthatóságának biztosítását követően
pedig egy szolgáltatótól független viszonylati vagy övezeti
díjszabást kell bevezetni. A közösségi közlekedés rendelkezésére
álló források felhasználásában pedig ki kell alakítani a működtetés
és a fejlesztés egészséges arányát. Jelenleg a működtetés mindent
visz, fejlesztés gyakorlatilag nincs, és a szolgáltatás több
területen az összeomlás határán egyensúlyoz. Bödecs Barna, a
Jobbik országgyűlési képviselője
Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
Forrás: OS Országos Sajtószolgálat
MTI © Minden jog fenntartva.
|