2012. június 26., kedd 12:21 |
Hoffmann Rózsa toldozgatva ismerte be bukását |
|
Budapest, 2012. június 26., kedd (OS) - A Demokratikus Koalíció
álláspontja szerint Hoffmann Rózsa mai bejelentése, miszerint néhány
ezerrel növelik az államilag finanszírozott egyetemi férőhelyeket,
nem más, mint a bukás beismerése. |
KÖZLEMÉNY A Demokratikus Koalíció álláspontja szerint Hoffmann
Rózsa mai bejelentése, miszerint néhány ezerrel növelik az államilag
finanszírozott egyetemi férőhelyeket, nem más, mint a bukás
beismerése. Az Orbán-kormány két év alatt zsákutcába vezette és
súlyos károkat okozott a magyar felsőoktatásnak. Alig egy éve
ugyanis senki nem kötelezte a rezsim oktatáspolitikusait, hogy
ezreket száműzzenek az egyetemről. Úgy tűnik, az oktatási
államtitkár végre felfogta, hogy eddigi koncepciója megbukott.
Ugyanakkor ez a most bejelentett lépés nem más, mint
toldozás-foldozás. Orbán Viktor romkocsmákban üldögélő fiatal
diplomásokról vizionál, miközben tönkre tette a magyar
felsőoktatást, ezreket kényszerít arra, hogy elhagyják az országot.
Jellemző, hogy Hoffmann Rózsa bejelentése nem érinti a bölcsész- és
társadalomtudományi szakokat. Ez is bizonyítja, hogy az
Orbán-kormány fél a leendő véleményformáló értelmiségtől. Rossz az
orbáni oktatáspolitika egész rendszere. A felsőoktatásnak most
visszaadott férőhelyek nem oldják meg az orbáni oktatáspolitika
hazugságait és igazságtalanságait. Nem segít például a szegény, de
tehetséges fiatalokon, akik nem tudnak majd bejutni az egyetemekre.
Ráadásul ez az államközpontú farigcsálás, ad hoc létszámtervezés
régi korok meghaladott módszere, amely nem segíti a fiatalokat, hogy
a jövőjüket tervezhessék. A DK azt javasolja, hogy a kabinet térjen
a Gyurcsány-kormány oktatási rendszeréhez, amely hat új egyetemi
központot épített, megnyitotta az egyetemeket, közkinccsé tette a
tudást, méltányos tandíjjal, kiemelt ösztöndíj megszerezhetőségével
várta a fiatalokat. Niedermüller Péter alelnök Demokratikus
Koalíció
Kiadó: Demokratikus Koalíció
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
Forrás: OS Országos Sajtószolgálat
MTI © Minden jog fenntartva.
|