2012. július 20., péntek 10:36 |
A KDNP közleménye |
|
Budapest, 2012. július 20., péntek (OS) - |
A Kereszténydemokrata Néppárt egyetért a kormány azon
célkitűzésével, hogy a középosztályt meg kell erősíteni
Magyarországon. Ugyanakkor feladatunk az alacsonyabb jövedelműek és
a segítségre szorulók védelme is. Támogatjuk a kormányzat eddigi ez
irányú intézkedéseit – gondoljunk csak a devizahitelesek
megsegítésére, a munkahelyek védelmére vagy a szociális
adócsökkentés politikájára. Az előbb említettek mellett a KDNP
szorgalmazza, hogy négy területen további lépések történjenek.
Szeretnénk elérni a családi csővédelem rendszerének végleges
kidolgozását. A kereszténydemokraták szakértői hamarosan az
illetékes minisztériumok rendelkezésére bocsátják elképzeléseiket.
Kiállunk a családi adózás bevált formája mellett, amelyet szeretnénk
olyan módon bővíteni, hogy ennek kedvezményeit a kis jövedelműek ne
csak adójukból, hanem a jövedelmüket terhelő járulékokból is
leírhassák. Támogatjuk azon elképzeléseket, amely szerint a
rehabilitációs ellátásban részesülők – akik eddig rokkantnyugdíjasok
voltak – állami támogatással segítséget kapjanak, amennyiben
önerejükből nem tudnak állapotuknak megfelelő munkahelyhez jutni a
piacon. Támogatott állami munkahelyek létrehozásával kell
biztosítani, hogy ezen a módon juthassanak legalább az eddigi
jövedelmüknek megfelelő összeghez. Felhívjuk a figyelmet, hogy több
hatóság a könnyebb büntethetőség okán, valamint egyes szolgáltatók
túlkapásaik miatt a kisembereket vagy az apróbb szabálytalanságot
elkövetőket aránytalan mértékben büntetik. Javasoljuk ezen gyakorlat
azonnali visszaszorítását.
Kiadó: Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
Forrás: OS Országos Sajtószolgálat
MTI © Minden jog fenntartva.
|