2012. augusztus 23., csütörtök 14:22

LMP: Hogyan foltozza be Matolcsy az 500 milliárdos lyukat?
    Budapest, 2012. augusztus 23., csütörtök (OS) - Már két napja tudni kellene: a nemzetgazdasági miniszter hogyan tervezi eltüntetni a 2013-as költségvetésben tátongó félezer milliárd forintos űrt. A megváltást hozó tanulmányok elvileg augusztus 20-án landoltak a Költségvetési Tanács asztalán, de még mindig nem ismert a tartalmuk. Vajon meddig kell még várnunk?

    Az LMP a költségvetés vitájában már jelezte, hogy a 2013-as költségvetés nemcsak igazságtalan, de ráadásul rendkívül ingatag lábakon áll, a később bejelentett munkahelyvédelmi akcióterv pedig teljesen nélkülözi a pénzügyi fedezetet. Ezért hiába levelezik róla Orbán Viktor a választókkal – rövid írásában is számos valótlanságot állítva –, a munkahelyvédelem, úgy tűnik, az úgynevezett nyugdíjvédelemhez hasonló sikerrel fog működni.

Az új büdzsé miatt nem csak az LMP aggódik. A Költségvetési Tanács július 16-i határozatában megállapította, hogy a 2013-as költségvetési törvényjavaslat benyújtása óta az Országgyűlés számos, a költségvetés bevételi és kiadási oldalát, valamint az adórendszert jelentős mértékben módosító javaslatot fogadott el. Ezek következtében a 2013-as költségvetési törvény alapjaiban különbözik attól a költségvetési törvénytervezettől, amelyet a Tanács korábban vizsgált. Ezért a tanács további információk átadására és hatástanulmányok elkészítésére kérte fel a nemzetgazdasági minisztert.

A minisztérium válaszlevelében jelezte, hogy augusztus 20-ig elküldik a kért dokumentumokat. Három nap elteltével azonban még mindig nincs semmi hír ezekről a tanulmányokról.

Az LMP információi szerint a hallgatás oka, hogy a Költségvetési Tanács az átadott hatástanulmányokat – valószínűleg minőségi okok miatt – nem fogadta el, hanem átdolgozásra visszaadta Matolcsy minisztériumának. Azt Cséfalvay Zoltán államtitkár is elismerte, hogy "a minisztérium és a tanács között további, felső vezetői egyeztetések lesznek a következő napokban". Az LMP pedig türelmetlenül várja, hogy kiderüljön, mikor láthatjuk végre működésben Matolcsy György varázspálcáját, amellyel képes eltüntetni az ötszáz milliárdos, terven felüli hiányt a 2013-as büdzséből.

A munkahelyvédelmi akcióterv fedezetlensége, a sárgacsekk-adó átalakítása és az adóbehajtás növekvő hatékonyságától remélt fiktív többletbevételek összességében azt jelentik, hogy félezer milliárdnyi kiadásnak nincs meg a fedezete a jövő évi költségvetésben. Ez négy százalékos GDP-arányos deficitet jelentene, ami pedig az IMF-EU-tárgyalások leállását és az ország finanszírozásának megoldhatatlanságát, vagyis az állam csődjét okozná.

Az ügy súlya miatt arra kérjük Matolcsy miniszter urat, hogy mielőbb árulja el, mikor lesznek végre megismerhetők az augusztus 20-ára ígért információk és hatástanulmányok. A Lehet Más a Politika írásbeli kérdéssel fordul a nemzetgazdasági miniszterhez, hogy hamarabb hozzájusson ezekhez az adatokhoz.

Vágó Gábor,
az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottság tagja

    Kiadó: LMP Parlamenti Frakciója

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.