2012. szeptember 21., péntek 17:42

Nemzeti kincset nemzeti levéltárba! - Húsz év után elóször egységes szociáldemokrata fellépés
    Budapest, 2012. szeptember 21., péntek (OS) - Közös beadványban szorgalmazza négy hazai szociáldemokrata szervezet a Földes György vezette Politikatörténeti Intézetben (PTI)-ben őrzött szociáldemokrata iratok mihamarabbi átszállítását az új nemzeti levéltárba. A Kéthly Anna Kulturális Egyesület (KAKE), a Peyer Károly Társaság (PKT), a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP)kéri az Országgyűlést, hogy szerezzen érvényt a kérdéses iratok állami tulajdonba vételéről szóló levéltári törvénynek. A Kéthly Anna Kulturális Egyesület felhívja a figyelmet: a szociáldemokrata mozgalomban a kilencvenes években bekövetkezett szakadás óta példátlan egységes fellépésről van szó!

    Valamennyi szociáldemokrata szervezet egyetért Földes György többszöri kijelentésével, hogy a szociáldemokrata iratanyag "nemzeti kincs". És egységesen úgy vélik: éppen ez az, amiért annak a nemzeti levéltárban a helye. És ezt alapozza meg - mint hangsúlyozzák - a levéltári törvény közelmúltban elfogadott módosítása: "az 1944 és 1990 között működő MDP és "jogelődei" iratai a magyar állam tulajdonát képezik". Néhány hete azonban Földes György, a PTI főigazgatója megtagadta az iratok átadását a hatóságoknak. Jelenleg ugyanis - mint köztudott - a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (1890-1939, MSZDP) és jogutódja, a Szociáldemokrata Párt (1939-1948, SZDP)iratai túlnyomó többségben a magánszemélyek tulajdonában álló PTA-PTI birtokában vannak, törvénytelenül.  Az iratátadás megtagadásának egyik ürügye lehet - vélik a szociáldemokraták - hogy az MSZDP és az SZDP nem jogelődje az MDP-nek. Hiszen az SZDP nem egyesült az MKP-val, hanem az MKP erőszakosan felszámolta az SZDP-t, 1948 júniusával bezárólag, és ennek nyomán született meg az MDP. Ennek az ürügynek a semlegesítése érdekében a szociáldemokrata szervezetek kérik a levéltári törvény újabb módosítását. Szükséges, hogy a törvény egyértelműen fogalmazzon: nemcsak az MDP és jogelődei iratanyaga, hanem valamennyi, a PTI-ben tárolt szociáldemokrata irat - ideértve az 1944 előtt születetteket is - állami tulajdon. A Kövér László házelnökhöz címzett levelet a szocdem szervezetek első emberei, köztük a szociáldemokraták körében általános tiszteletnek és megbecsülésnek örvendő 92 éves, 1938-as "párttag", Bazsai Ferenc, az MSZDP örökös tiszteletbeli elnöke írta alá. A KAKE korábban tett már közzé hasonló célú állásfoglalást. Az összefogás jelentőségét növeli, hogy a szociáldemokrata mozgalomban a kilencvenes években bekövetkezett szakadás óta ez az első alkalom, amikor a szocdemek egységesen lépnek fel valamilyen kérdésben. Az 1988-ban újjáalakult MSZDP ugyanis előbb három részre szakadt. 1990 óta mindkét párt rendszeresen indult a parlamenti és önkormányzati választásokon, igen csekély sikerrel. A szociáldemokraták között sokan a megosztottságnak tulajdonítják a kudarcsorozatot.
    Kiadó: Kéthly Anna Szociáldemokrata Kulturális Egyesület

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.