2012. október 17., szerda 07:38

A Jobbik parlamenti frakciója közleménye
    Budapest, 2012. október 17., szerda (OS) - Az Unió saját elveit és hangoztatott értékeit sem tiszteli

    A Jobbik több szempontból is aggályosnak tartja az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága által hozott döntést, amelynek értelmében Sólyom László akkori köztársasági elnököt a szlovák kormány az uniós jognak megfelelően akadályozta meg abban, hogy 2009. augusztus 21-én Révkomáromba utazzon a felvidéki magyarság államalapításra emlékező ünnepségére.   A döntés jól mutatja, hogy a napokban Nobel-díjjal kitüntetett Európai Unió saját elveit, hangoztatott értékeit sem tiszteli, az emberek szabad mozgására vonatkozó alapvető emberi jogot sem képes – még a szabad mozgás céljával létrejött schengeni övezeten belül sem – a kettős mérce alkalmazása nélkül érvényre juttatni.   A luxemburgi bíróság döntése, valamint az a tény, hogy az Európai Bizottság Szlovákia támogatása érdekében beavatkozott a magyar kormány által kezdeményezett kötelezettségszegési eljárásba, egy újabb magyar külpolitikai kudarc. Az ügy negatív kimenetele korántsem meglepő, újfent a magyar diplomácia érdekérvényesítési képességének teljes hiányáról árulkodik, amit sajnos a szlovák-magyar kétoldalú kapcsolatokat terhelő korábbi ügyek kapcsán – lásd Malina Hedvig-ügy, a dunaszerdahelyi futballszurkolók elleni rendőri fellépés ügye, a Beneš-dekrétumok és a szlovák nyelvtörvény ügye – már megszokhattunk.
    Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese
    Kiadó: Jobbik parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.