2012. november 14., szerda 06:07

Az MSZP Országos Központ közleménye (1. rész)
    Budapest, 2012. november 14., szerda (OS) - A KDNP-nek nem kell minden magyar család

    Legalábbis az élettársi viszonyban élőkre nemet mondanak, mivel szerintük továbbra sem lenne szabad őket családnak tekinteni a családjogi törvény keretein belül. Ennek megfelelően ezek a családok szerintük nem jogosultak azokra a kedvezményekre, amelyek a házasságban élőket megilletik hazánkban. Azaz a KDNP szerint alacsonyabb rendűek. Magyarország néhányszor már megélt ilyen degenerált besorolást, a szomorú, hogy volt közte olyan éra, amikor kereszténynek nevezett kormány uralkodott. Nem volt kellemes végeredménye   A KDNP elképzelései szerint az élettársi kapcsolat nem lenne több, mint egy autóvásárlás, hiszen a kötelmi jogról szóló részbe helyezné át az élettársi viszony taglalását. A módosító javaslatnak megfelelően az új Ptk. nem szabályozná az élettársi tartást, az élettárs lakáshasználatát; az élettársak közötti törvényen alapuló vagyonjogi rendszer így nem alakulhat ki. Lényeges változás az is, hogy az örökhagyó élettárs – a törvény erejénél fogva – nem örökli az örökhagyóval közösen lakott lakás és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon holtig tartó használati jogát.
    Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.