2012. november 15., csütörtök 06:41

A Fidesz-frakció közleménye
    Budapest, 2012. november 15., csütörtök (OS) - Senki ne maradjon az utcán!

    Annak köszönhetően, hogy a kormány a szabálysértési törvényben megtiltotta a közterület életvitelszerű lakhatásra való használatát, a tavalyi évben minimálisra csökkent a közterületeken történt fagyhalálok száma. Bár tudomásul vesszük az Alkotmánybíróság tegnapi döntését, azzal, hogy az AB megsemmisítette a törvény ezen szabályozását, a jövőben nem látjuk garantáltnak ezt az alacsony halálozási arányt. Az Európai Parlament irányelve szerint 2015-ig fel kell számolni az utcai hajléktalanságot, tehát mindenképpen azon kell dolgoznunk, hogy ez a célkitűzés megvalósulhasson. Bár egyesek szerint megengedhető, hogy a nehéz sorsú emberek az utcán éljenek, mi kudarcnak tekintjük ezt a politikát, hiszen ezáltal a hajléktalanok még inkább kiszolgáltatottabbakká válnak és a közbiztonság is romlik. Fontos és sürgős, hogy az otthon nélküliek ellátási rendszere hatékonyabb legyen, ennek érdekében a kormány maximalizálta a már meglévő hajléktalanszállók befogadóképességét, sőt, új ellátóhelyeket is létesített. Kijelenthetjük, hogy Magyarországon soha nem volt még ennyi férőhely a rászorulók számára – ugyanakkor sajnálatos, hogy a felkínált lehetőségeket még mindig kevesen veszik igénybe. A Belügyminisztérium, valamint a Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság továbbra is mindent megtesz azért, hogy a hajléktalanok problémáira megoldást találjon. Nem hagyhatjuk, hogy emberek fagyjanak meg közterületeinken!
    Kiadó: Fidesz-frakció

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.