2012. december 4., kedd 14:36

Az MSZP Országos Központjának közleménye (2. rész)
    Budapest, 2012. december 4., kedd (OS) - A Magyar Szocialista Párt Komárom-Esztergom megyei szervezetei elítélik a Jobbik képviselőjének és alelnökének szélsőséges, a magyar történelem legsötétebb múltját idéző mondatait.

    Zárjuk közösen politikai karanténba helyi szervezeteiket, képviselőiket! Felvetéseikre, észrevételeikre ne reagáljunk, közös rendezvényen, média eseményen, vitán a Jobbik képviselőivel ne szerepeljünk, és demokratikus összefogással érjük el, hogy képviselő-testületekben, bizottságokban vezető szerepet jobbikos képviselő ne tölthessen be!

Kiemelten fontosnak tartjuk ezt az elhatárolódást Esztergom esetében. Továbbra is fontosnak tartjuk a város demokratikus és gazdasági újjáépítését, de a Jobbikkal semmilyen közösséget nem vállalunk. Demokráciát ugyanis egy náci párttal közösen lehetetlen újjáépíteni. Tétényi Éva elhatárolódása véleményünk szerint kiemelten fontos, hiszen Esztergom jelképpé lett. Tétényi Éva ezért nem fogadhatja el a Jobbik semminemű további támogatását. Esztergom ne csupán a Fidesz kalandor politikájának legyen a jelképe, de annak is, hogy nincs olyan nehéz helyzet, amikor bárki nácikat politikai partnernek tekinthet.


Lukács Zoltán,
az MSZP Komárom-Esztergom megyei elnöke


    Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.