2013. január 2., szerda 10:25

Az LMP parlamenti frakciójának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2013. január 2., szerda (OS) - Botrányos állami földpályázatok – Az LMP támogatja a gazdák önszerveződését

    Az állami földpályázaton kisemmizett, és az igazságtalanságra a figyelmet egy elkeseredett földfoglaló akcióval felhívó gazdákat is képviselő civil szervezet felhívást intézett minden gazdálkodóhoz, hogy a kajászói mintájára alakítsanak települési gazdatanácsokat. Az LMP fontosnak tartja és támogatja a gazdálkodók önszerveződését, és üdvözölné egy új, alulról szerveződő gazdálkodói érdekvédő mozgalom kialakulását.

Ismertté vált az egész országban, hogy a kajászói gazdák a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) földbérlet pályázatain egy négyzetméter termőföldhöz sem jutottak, és helyettük Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és egy kápolnásnyéki tetőfedő nyert el minden állami földet a határban. A közfigyelem azért irányult rájuk, mert a helyi gazdák megszerveződtek, hangot adtak véleményüknek, közösen fordultak az NFA elnökéhez és a vidékfejlesztési miniszterhez, majd - amikor válaszra sem méltatták őket - szimbolikusan elfoglalták a földek szerintük őket megillető részét.

(folyt.)

    Kiadó: LMP parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.