2013. április 4., csütörtök 15:28

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye
    Budapest, 2013. április 4., csütörtök (OS) - Rosszindulat helyett partnereket keresünk

    A magyar kormány két és fél évvel ezelőtt egy merőben új, és az eddigi visszacsatolások alapján eredményes módon kezdett hozzá a magyar társadalom halmozottan hátrányos rétegei, ezen belül a cigányság felzárkózásának segítéséhez. A jelenleg is futó sikeres programok által nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy az utóbbi két évtized tüneti kezelésre szorítkozó módszere helyett komplex, átfogó megoldásokra van szükség. A magyar állam szegregáció ellenes törekvéseit lekicsinylő, a Népszabadságban publikált cikkhez hasonló felületes és rosszindulatú sajtómegjelenések sehova nem vezetnek, csak kimondottan a problémák újratermelődéséhez. Magyarország kormánya határozottan fellép a szegregáció ellen – a Felzárkózási Stratégia kijelöli ezen szándék kereteit és eszközeit. A jogvédő dogmatika által sugallt sablonok azonban zsákutcába visznek. A magyar kormány abból a megközelítésből indul ki, hogy az egyéni problémák megismerésén és kezelésén keresztül érhető el a hátrányos helyzetűek és azon belül a romák felzárkózása, így tehát minden olyan intézményéért kiállunk, amelyekben az esélyekben hátrányos gyermekek felzárkózását segítik elő, akkor is, ha kizárólag roma gyerekek járnak az adott iskolába. Így például támogatjuk a pécsi Gandhi Gimnázium vagy a nyíregyházi Huszártelepi iskola további fennmaradását is. Az április 8-i Nemzetközi Roma Naphoz közeledve kérjük, hogy munkánkban legyenek inkább partnerek, hiszen az együttműködés mindannyiunk érdeke
    Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.