2013. május 26., vasárnap 16:11

A Fidesz közleménye
    Budapest, 2013. május 26., vasárnap (OS) - A magyar földnek a magyar emberek kezében a helye

    Ha van valami, amitől igazán kiveri a víz a Gyurcsány-Bajnai-szövetséget, az az, hogy a rendszerváltás óta háborítatlan nagyurak és külföldi tőkések helyett ma a magyar családok művelhetik meg a magyar földet. Szemben a 2010 előtti agrárpolitikával ma a magyar földet az alaptörvény védi a spekulációtól.  A baloldali kormány a magyar földeket 99 évre nulla, egy, tíz vagy száz forintos hektáronkénti bérleti díjért játszotta át külföldiek kezére. A Fidesz-kormány ezzel ellentétben a magyar nemzet vagyonaként tekint a magyar földre, amelynek a magyar emberek kezében a helye. A Fidesz, ahogy vállalta, teljesíti: a baloldal kiárusító politikájával szemben visszaszerzi, megvédi a magyar földet és a családi gazdaságokat erősíti általa. Nem hagyjuk, hogy gyarmatosítsák Magyarországot. Az eddigi legnagyobb földosztási programnak köszönhetően a magyar földek 90%-a  magyar családi gazdaságok használatába kerül. A kormányváltás óta már most háromszor többen jutottak állami földhöz, mint a baloldali kormányok idején, több mint 90 százalékuk 50 hektár alatti családi gazdálkodó. Az állami földek pályáztatása, használata és nyilvántartása ma teljesen átlátható, szemben a 2010 előtti időszakkal, amikor teljes volt a káosz a nyilvántartásában, leplezve a spekulatív, külföldi tőkét szolgáló földhasználatokat.

Zsigó Róbert, Fidesz szóvivő

    Kiadó: Fidesz

------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.