2013. május 31., péntek 08:16

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának közleménye (2. rész)
    Budapest, 2013. május 31., péntek (OS) - A kormánynak fontos a határon túli magyar szervezetek hálózatosodása

    
A konferencián Béres Zoltán, a Vajdasági Magyar Civil Szövetség elnöke ismertette a délvidéki civil szférával kapcsolatos korábbi kutatások eredményeit, valamint beszámolót tartott a négy Civil Központ eddigi tevékenységéről.
A délvidéki út során Latorcai Csaba meglátogatta a 2002 májusában megnyitott zentai "Ci-Fi" Civil Központot, amely a Délvidék civil társadalmának fejlesztését tűzte ki céljául.A helyettes államtitkár   találkozott a helyi civil szervezetek képviselőivel, valamint beszélgetést folytatott a vajdasági magyar autonómia megvalósulásáért felelős Magyar Nemzeti Tanács (MNT) alelnökével, Dr. Zsoldos Ferenccel, valamint a MNT Közigazgatási Hivatalának az elnökével, Várkonyi Zsolttal is.

2013. május 30.


-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.