2013. augusztus 30., péntek 12:27

Az Élőlánc Magyarországért közleménye
    Budapest, 2013. augusztus 30., péntek (OS) -

    Az Élőlánc Magyarországért újraindítja mozgalmát a kistelepülések iskoláiért

A kistelepülésekről  érkező hírek, és a Fejér megyei Hantos település iskolájának döbbenetes, és embertelen története, annak legújabb fejleményei alapján az Élőlánc Magyarországért elnöksége úgy döntött, hogy újraindítja az "Élőlánc a kisiskolákért" mozgalmát.
Nehéz szívvel hoztuk meg a döntést, hiszen 2007-2008-ban az előző kormány idején szövetségeseink voltak azok, akik most minden idők legnagyobb felhatalmazásával még embertelenebb módon alázzák meg a kistelepülések lakóit – családokat, gyerekeket, tanárokat. A Hantosi iskola ügyében a Fidesz-KDNP kormány által létrehozott új intézmény illetékese és a szomszéd falu, Mezőfalva nagy iskolájának vezetője valósággal ping-pongoznak a gyerekekkel, rettegésben tartják az iskola alkalmazottait – akik többségét éppen most, az iskolakezdés előtt 2 munkanappal bocsátották el. Az érintett családok teljesen összezavarodva, értetlenül állnak. A gyerekek az utcán sírnak elbocsátott tanáraik után. Ez a helyzet ma Hantoson.
Embertelenség? Dilettantizmus? Rosszindulat? Bosszúállás? Hatalommal való visszaélés? Ilyen kérdések gyötrik a hantosi családokat.
Követeljük a Hantosi általános iskola mind a hat osztályának visszaállítását! Az iskolákról való rendelkezés legyen ismét a helyi közösségek joga! Az  ő sorsukról, gyermekeikről van szó!

az Élőlánc Magyarországért elnöksége
www.elolanc.hu
                          
    Kiadó: Élőlánc Magyarországért

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.