2013. október 21., hétfő 06:10

A Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének közleménye (1. rész)
    Budapest, 2013. október 21., hétfő (OS) - Milyen árat fizetünk az állami, ingyenes tankönyvellátásért?

    AMIT MÁR MEGFIZETTÜNK

- Általánossá vált a bizonytalanság a tankönyvek körül. A kialakult zűrzavar jelentősen megnehezíti a pedagógusok és a szülők tevékenységét, s a gyerekek tanulásában is fennakadásokat okoz. Nemcsak a jelen bizonytalan, a jövő is teljesen tervezhetetlen.
- Az ebben az évben bevezetett, központosított tankönyvterjesztésben olyan zavarok alakultak ki októberre, melyre az elmúlt 20 évben nem volt példa. Súlyos gondokat okozott a gyerekeknek, pedagógusoknak, szülőknek az eddig még sosem tapasztalt mértékű tankönyvhiány a tanévkezdéskor. A kormányzat kommunikációjával szemben sokan még most, október közepén sem kapták meg minden tankönyvüket, pedig azokat a szülők már júliusban, augusztusban kifizették.
- A szülőknek sok esetben jelentős utánjárással újra meg kellett vásárolniuk a már kifizetett, de hiányzó tankönyveket.
- Az egészen az elmúlt évig jól kiépített rendszerben működő, stabil informatikai háttérrel, megfelelő raktárbázisokkal és szállítóeszközökkel rendelkező tankönyvterjesztők hiába végezték jól és sikeresen a feladatukat – munka nélkül maradtak.

    Kiadó: Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.