2013. november 13., szerda 19:36 |
A Közép Európai Club Egyesület közleménye |
|
Budapest, 2013. november 13., szerda (OS) - KEP könyvbemutató
egy félreismert külügyminiszterről |
Dr. Gantner Péter történész mutatta be könyvét a Közép-Európai Club
Pannonia (KEP) legutóbbi rendezvényén, amely a Publikon Kiadónál
jelent meg "Gyöngyösi János egy félreismert külügyminiszter" címmel.
Gantner vastapssal jutalmazott előadásában hangsúlyozta, hogy
Gyöngyösi a Kisgazdapárt baloldali beállítottságú vidéki politikusa
volt. 1944 végén felajánlotta szolgálatait a bevonuló oroszoknak,
akik ezért a saját emberüknek tartották. Felvették vele a
kapcsolatot a Moszkvából hazaküldött kommunista ügynökök is. Minden
tapasztalat nélkül a kormány külügyminisztere lett. Eleinte
végrehajtotta az oroszok utasításait. Később emancipálódott és
fenntartás nélkül védte a magyarság érdekeit. Politikája főként
ebben a kérdésben szembekerült a szovjet imperialista törekvésekkel.
Igyekezett fenntartani a kapcsolatokat a nyugati szövetségesekkel,
elsősorban az Egyesült Államokkal. Belpolitikai nézeteiben is egyre
mérsékeltebb lett a kisgazdapárt ellen indított végső támadás során.
Pálfordulást követett el, a kommunistákkal való kollaborálás útját
választotta. Érdeme, hogy a második világháború után, amikor ez
bűnnek számított, kiállt a magyar érdekek mellett. Nevéhez fűződik a
Párizsi Békeszerződés aláírása. A nép emlékezetéből teljes mértékben
kiesett, ami sajnálatos, mivel az 1944-1947 közötti periódusban, úgy
tűnt, hogy lehetőség nyílik a magyarországi demokratikus fejlődésre.
További inf.: www.kepcp.hu
KEP Elnökség
Kiadó: Közép Európai Club Egyesület
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
Forrás: OS Országos Sajtószolgálat
MTI © Minden jog fenntartva.
|