2013. december 21., szombat 19:24

A Változó Világ Mozgalomért Közhasznú Alapítvány közleménye
    Budapest, 2013. december 21., szombat (OS) - A Változó Világ Mozgalom fontosnak tartja emlékeztetni állam és egyház szétválasztásának évszázados követelményére. A társadalom hosszú és áldozatos harcot vívott azért, hogy egy-egy uralkodó vallás túlhatalma ne béklyózza az ember életét és szellemét. Állam és egyház szétválasztása valójában hatalom és egyház szétválasztása, ami a rettegés évezredei után elhozhatná a vallás megtisztulását, újjászületését az ember szolgálatában.

    Sajnos, még mindig sokan a hatalomban nagyobb értéket látnak, mint a szolgálatban, azért mindennemű kompromisszumokra, rossz szövetségekre hajlandók, akár az államhatalommal, akár politikai, pénzügyi stb. partnerekkel, nem ritkán kis és nagy diktátorokkal, gyilkosokkal, bűnözői szervezetekkel.

A legnagyobb csodálattal figyeljük Ferenc pápa törekvéseit. Ezek nem magányos törekvések. Ezer és millió számra vannak becsületes és jó szándékú hívők szerte a világon.

De megannyian vannak, akik másképpen állnak hozzá. Ez tragikus folyamat. Semmilyen kultúrák nem fognak háborút vívni egymással, a háború nem a kultúra mestersége. De sok más jó és rossz erő képes még háborúzni, akár világégésbe taszítani minket. És ne legyen kétségünk, hogy ekkor előrántják erre a vallásokat, ha azok nem válnak végérvényesen a hatalom- és erőszakmentesség, a szeretet és a felelősség jelképeivé.

A hit nagyszerű dolog. A Változó Világ Mozgalomnak is megvan a maga hite: hisz az emberben, hisz az Emberhitben. Mert az ember rászolgált.

www.valtozovilag.hu/felhivas.htm
    Kiadó: Változó Világ Mozgalomért Közhasznú Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.