2013. december 30., hétfő 13:13

Scheiring Gábor független országgyűlési képviselő közleménye
    Budapest, 2013. december 30., hétfő (OS) - Együtt-PM: Nő a rés a közmunkabér és a minimálbér között

    Bár az állampolgári jogok korábbi biztosa, Szabó Máté egy jelentésében megállapította, hogy az egyenlő bánásmód elve alapján a közfoglalkoztatotti béreket föl kell zárkóztatni a minimálbérhez, a kormány jövőre tovább növeli a különbséget.
A közfoglalkoztatotti 8 órás minimálbér 2014-ben bruttó 77 300, nettóban 50 632 forint lesz. A 2,4 százalékos emelés elmarad a minimálbérváltozás arányától. Ezzel a kormány az állampolgári jogok korábbi biztosa, Szabó Máté ajánlásának az ellenkezőjét hajtja végre, aki az egyenlő bánásmód elve alapján a közfoglalkoztatotti bérek fölzárkóztatását javasolta a minimálbérhez.
Az egyenlő bánásmód mellett a bérfelzárkóztatást indokolja az is, hogy mérséklődjön a közmunka valódi munkahelyeket kiszorító hatása, ne küldjenek el azért munkavállalókat, hogy éhbérért foglalkoztassanak helyettük közmunkásokat – mint ahogy az történt például az MTVA közmunka programjában.
Az Együtt-PM ezért a közmunkabéreket a minimálbérek szintjére emeli majd. Emellett a nettó minimálbért is jelentősen meg fogja emelni. A többkulcsos adórendszer bevezetésével, az adójóváírás visszaállításával azonnal 8-10 ezer forinttal nő majd a minimálbéresek nettó jövedelme.

Scheiring Gábor országgyűlési képviselő,
az Együtt-PM szakpolitikusa

    Kiadó: Scheiring Gábor független országgyűlési képviselő

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.