2014. január 21., kedd 11:13

A Kormányzati Információs Központ közleménye (1. rész)
    Budapest, 2014. január 21., kedd (OS) - A Magyarország német megszállásának mementót állító, Budapest V. kerületben felállításra kerülő emlékmű megvalósításával összefüggő egyes kérdésekről szóló 2056/2013. (XII. 31.) Korm. határozatot (Kormányhatározat), továbbá a beruházás gyorsítása érdekében kiadott Magyarország német megszállásának emléket állító, Budapest V. kerületben felállításra kerülő emlékmű megvalósításához szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 565/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet (Kormányrendelet) az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos bevonásával a Miniszterelnökség feladatkörébe utalta, hogy az emlékmű 2014. március 19-ig kerüljön felavatásra.

    Mivel a Kormányhatározat és a Kormányrendelet is 2013. december 31-én jelent meg a Magyar Közlönyben, a Miniszterelnökség ezt követően haladéktalanul, 2013. december 31. napján a közbeszerzési értékhatárt meg nem haladó értékű vállalkozási és felhasználási szerződést kötött az emlékmű műleírásának, koncepciójának- és látványtervének elkészítésére 2014. január 3-i teljesítési határidővel.

    Kiadó: Kormányzati Információs Központ

------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.