2014. március 13., csütörtök 07:08

A Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért közleménye
    Budapest, 2014. március 13., csütörtök (OS) - A Vese Világnap megrendezésére 2014-ben immár kilencedik alkalommal kerül sor, ezúttal március 13-án. A 6 kontinens több mint 100 országában – köztük Magyarországon is – megtartott világnap ez évi központi üzenete: "Veséink velünk öregszenek! Védd a veséd, tudd meg, hogyan!".

    A Világnap célja, hogy felhívja a figyelmet vesénk központi szerepére általános egészségünk szempontjából, és hogy hangsúlyozásával világszerte csökkenjen a vesebetegségek és a hozzá társuló szövődmények gyakoriságát, súlyosságát.
Ma Magyarországon minden 10. ember érintett valamely vesebetegségben. Évente mintegy 500-600 ezer vesebeteg szorul gondozásra, 270-300 veseátültetés valósul meg, és közel 6500 krónikus veseelégtelenségben szenvedő beteg életben maradását biztosítja a művesekezelés.
A sokáig észrevétlenül lappangó, majd hirtelen lecsapó, alattomos betegség nagy része azonban odafigyeléssel megelőzhető. A betegség ugyanis "köztünk" van: Magyarországon a népbetegségnek számító elhízás, magas vérnyomás, cukorbetegség ma a legfontosabb vesebetegségre hajlamosító tényezők! A 2,5-3,5 millió hipertóniás- és az 1,1 millió cukorbeteg 10, illetve 5 százaléka válik a későbbiekben veseelégtelenné.
Világnapi rendezvények országszerte:
http://www.vesebetegseg.hu/hirek_aktualitasok/2014_vese_vilagnapi_pro gramok_orszagszerte.html
    
    Kiadó: Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.