2014. június 12., csütörtök 09:30 |
 A Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesületének közleménye (2. rész) |
|
Budapest, 2014. június 12., csütörtök (OS) - A Kisemmizettek
Érdekvédelmi Egyesülete közleménye az IMF legújabb, hazánkra
vonatkozó országjelentése kapcsán |
Az elmaradás miatt nálunk egy tőkeszegény, sebezhető gazdaság jött
létre. Amikor e mostani országjelentés az okokat keresi, illetve
javaslatokat tesz, azok egy része inkább csak tüneti
megállapításoknak tekinthető, de a valós probléma is ott van az is
az országjelentésben. Megemlítik ugyanis, mégpedig a magyar
kockázatmátrix összefoglalóban, hogy az első probléma a globális
tőkepiaci felfordulás, idegesek és kockázatkerülők lesznek a
befektetők, melyre nagy az esély és nagy károkat tud okozni. A tőkeerős, stabil gazdaságot nem rendíti meg a befektetők
idegeskedései, kockázatelkerülései (kockázatos befektetés alatt
előszeretettel emlegetnek minket), hanem az ilyen felfordulásoknak a
tőkeszegény, sebezhető gazdaságok lesznek kárvallottjai, azaz mi.
Sokan megírták már a gazdaságunkról, hogy tőkeszegény, de a valós
összefüggést, nevezetesen hogy a volt keleti blokk országai közül
egyedül hazánkban elmaradt restitúció a kialakult tőkeszegénység fő
oka, azt már csak kevesen.
Ne legyen hát ez tabutéma, merjünk erről nyíltan beszélni, az ország
és a gazdaság előremenetele érdekében. További írások erről honlapunkon.
KISE Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete Alapítva 1990 www.kisemmizettek.hu
Kiadó: Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
Forrás: OS Országos Sajtószolgálat
MTI © Minden jog fenntartva.
|