|
|
2024. július 11., csütörtök 10:23 |
Az MSZP Országos Központjának közleménye (2. rész) |
|
Budapest, 2024. július 11., csütörtök (OS) - Molnár Zsolt a területfejlesztési miniszterhez fordult a Balaton Térség Önkormányzatának koncepciójával kapcsolatosan |
A Balaton Térség Önkormányzatának koncepciója szerint egyetlen
hatáskört sem kellene elvenni a települési önkormányzatoktól, hanem
a Balaton egész térségét érintő fejlesztési-, környezetvédelmi-,
rendészeti- és biztonsági kérdésekben, valamint a hajózási ügyekben
lenne indokolt az egységes önkormányzatnak a döntése, amely
figyelembe veszi, hogy nemcsak egy-egy településnek, hanem az egész
Balatonnak is vannak érdekei.
Molnár Zsolt elküldte Navracsics Tibornak a Balaton Térség
Önkormányzatának koncepciójáról szóló tervezetet, amely szerint
szükség lenne egy balatoni főpolgármesteri tisztségre is. A
megválasztott főpolgármester pedig reprezentálná, képviselné,
összefogná a Balaton működésével, érdekérvényesítésével kapcsolatos
kérdéseket.
A 2029-es önkormányzati választásokon már meg lehetne választani a
Balaton új főpolgármesterét, a térség polgármesterei pedig a
közgyűlés tagjaiként közösen dolgozhatnának a Balaton jövőjéért.
Kiadó: MSZP Országos Központ
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények. Az Országos Sajtószolgálatról Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|