OS Országos Sajtószolgálat
2024. október 8. kedd
Ismertető


2024. szeptember 14., szombat 07:52

A Honvédelmi Minisztérium közleménye (2. rész)
    Budapest, 2024. szeptember 14., szombat (OS) -  Szalay-Bobrovniczky Kristóf: az ország keleti határától a nyugatiig indult katonai alapfelkészítés – népszerű a szerződéses és a tartalékos katonai szolgálat

        „Egy támogató közösségben, ahol folyamatos a fejlődésük, a tartalékosok közül többen döntöttek a még nagyobb elköteleződés mellett, és a hazát szerződéses katonaként szolgálják tovább” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.Függetlenül attól, hogy tartalékos vagy szerződéses katonai szolgálatra készül-e a jelentkező, első lépésként el kell végeznie a Katonai Alapfelkészítési Programot.
    
     Ennek felépítése és időtartama szolgálati formánként ugyan változó, de az közös, hogy minden újoncnak részt kell vennie az öthetes alapkiképzésen, amelyen elsajátítja az alakiságot, a terepen való tájékozódást, a lövészet és a harcászat alapjait, valamint a szükséges egészségügyi és elsősegélynyújtási ismereteket, illetve felkészül az eskütételre – tette hozzá a miniszter.
    
     Kiadó: Honvédelmi Minisztérium
    
     -------------------------------------------------------------------
    
     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.