OS Országos Sajtószolgálat
2024. október 8. kedd
Ismertető


2024. szeptember 15., vasárnap 14:14

A Mi Hazánk Mozgalom közleménye (2. rész)
    Budapest, 2024. szeptember 15., vasárnap (OS) -  Bajban a vidék - a gazdákért vonult fel és demonstrált a Mi Hazánk

        Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, frakcióvezetője szerint van egy történelmi igazság, amit nem szabad félni kimondani: Széchenyi István részéről a Tisza szabályozásának ötlete hiba volt, hiszen a természetes folyamatokba való emberi beavatkozás soha nem jó út. A nemzeti párt vezetője azt mondta, hogy a kormány tudatosan építi le a gazdákat, de hangsúlyozta, hogy amennyiben a magyar vidék összeomlik, úgy az egész országra hasonló sors vár. Ez a folyamat szerinte már el is kezdődött, hiszen az utóbbi időben több százezerrel csökkent a gazdálkodók száma, 1-2 éven belül pedig vége lesz a magyar mezőgazdaságnak, annak ellenére, hogy Magyarország egy agrárország.
    
     A Mi Hazánk elnöke a demonstráció végén átadta a párt petícióját a kormányhivatal megbízottjának, aki ígéretet tett rá, hogy a kormány tárgyalni fog a Mi Hazánk javaslatairól, amelyek egyenesen a gazdáktól érkeztek.
    
     Kiadó: Mi Hazánk Mozgalom
    
     -------------------------------------------------------------------
    
     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.