OS Országos Sajtószolgálat
2024. október 10. csütörtök
Ismertető


2024. szeptember 27., péntek 09:16

Az MSZP Országos Központjának közleménye (2. rész)
    Budapest, 2024. szeptember 27., péntek (OS) -  Hallgatók ezrei esnek a kormány elszigetelődésének áldozatául

        Az Erasmus hatalmas lehetőség volt a hallgatók számára, nemcsak a tanulmányaik tekintetében, hanem idegen kultúrák megismerése, kapcsolatépítés és nyelvtanulás szempontjából is. Jelenleg a világ legfejlettebb országai versengenek a fiatal tehetségek megszerzéséért, hiszen a jövőt látják bennük. Ne legyen kérdés egy pillanatig sem, hogy egy-egy Távol-Keleti egyetem minden lehetőséget és segítséget biztosítani fog a kiemelkedő magyar hallgatóknak, csak hogy náluk kutassanak.
    
     A most nyilvánosságra került számok: 700 hallgató a Pannónia programban, a tavalyi 10 ezer erasmusoshoz, valamint az előzetes 8 ezres becsléshez képest. 21 egyetem hallgatói szenvedik el a kormány rendszerszintű korrupciójának árát. A tudás kiáramlása folytatódni fog, ezt megakadályozandó, az MSZP szerint a hazai színvonal emelkedéséhez az akadémiai szabadság biztosítására, kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerre és a finanszírozási háttér rendezésére van szükség.
    
     Hiller István, országgyűlési képviselő, korábbi oktatási és kulturális miniszter

     Kiadó: MSZP Országos Központ
    
     -------------------------------------------------------------------
    
     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.