OS Országos Sajtószolgálat
2024. október 10. csütörtök
Ismertető


2024. szeptember 28., szombat 12:29

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2024. szeptember 28., szombat (OS) -  A DK önálló büntetőjogi tényállássá tenné a kiskorúak bántalmazását

        Lassan alig múlik el hét, hogy ne járná be a hazai sajtót olyan hír, hogy gyermekeket bántalmaznak fizikailag vagy lelkileg. Gyerekeket vetkőztetnek le a tanteremben, gyereket rugdos a karateedzője, és most legutóbb arról hallottunk, hogy egy 14 éves gyereket vert agyrázkódásig a 34 éves bokszedzője.
     A DK szerint a gyermekeket érő sorozatos testi és lelki bántalmazásoknak véget kell vetni! Ha az Orbán-kormány nem hajlandó megvédeni a gyerekeinket, akkor csak a törvény erejével sújthatunk le a bántalmazókra. Ezért a DK benyújtotta az Országgyűlés elé a Büntető törvénykönyv módosító javaslatát, amely önálló büntetőjogi tényállássá tenné a kiskorúak testi és lelki bántalmazását, egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtaná azokat a felnőtteket, akik a kiskorúval szemben az emberi méltóságát súlyosan sértő, megalázó, vagy erőszakos magatartást tanúsítanak, továbbá lelki, erkölcsi, mentális, vagy pszichés fejlődését súlyosan veszélyeztetik. Ezen felül követeljük, hogy a sportért felelős államtitkárság tegye az állami sporttámogatások feltételévé, hogy a sportszervezetek garantálják a gyermekek biztonságát az edzéseken és a versenyeken! Nincs helye az erőszakos embereknek a gyerekek közelében, ezért a DK szerint csak a várható büntetés súlyosbítása tarthatja vissza az elkövetőket a kiskorúak bántalmazásától.
    
     Gy. Németh Erzsébet
     A DK országgyűlési képviselője

     Kiadó: Demokratikus Koalíció
    
     -------------------------------------------------------------------
    
     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.