OS Országos Sajtószolgálat
2024. december 22. vasárnap
Ismertető


2024. december 9., hétfő 18:17

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye (1. rész)
    Budapest, 2024. december 9., hétfő (OS) - Nagy Márton: termelékenységi ugrásra van szükség

        Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) vezetőit, Eppel János elnököt és Perlusz László főtitkárt. A találkozó keretében a felek áttekintették a gazdasági folyamatokat, valamint külön kitértek a munkaerőtartalék aktivizálásával kapcsolatos javaslatokra.
    
     A nemzetgazdasági miniszter gratulált a Vállalkozók Napja sikeres megrendezéséhez, hiszen vállalkozók nélkül nincs magyar gazdaság sem. Nagy Márton emlékeztetett, hogy a munkaadók és a munkavállalók közti történelmi bérmegállapodás – amely nem jöhetett volna létre a VOSZ nélkül – nehéz háborús gazdasági körülmények között került aláírásra. Ennek ellenére a három éves megállapodás ambiciózus, amelynek köszönhetően jövőre 9 százalékkal, 2026-ban 13 százalékkal, 2027-ben pedig 14 százalékkal emelkedhet a minimálbér. Ez azt jelenti, hogy a legkisebb bér a következő években 40 százalékkal fog nőni. A kormány ezt a szociális hozzájárulási adó csúsztatásával segíti, azaz a minimálbért keresők után a munkáltatónak 2025-ben a 2024-es, 2026-ban a 2025-ös, míg 2027-ben a 2026-os értéknek megfelelően kell befizetnie a szochó-t.
    
         Kiadó: Nemzetgazdasági Minisztérium
    
     -------------------------------------------------------------------
    
         Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
         Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.