OS Országos Sajtószolgálat
2024. december 22. vasárnap
Ismertető


2024. december 9., hétfő 18:17

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye (2. rész)
    Budapest, 2024. december 9., hétfő (OS) - Nagy Márton: termelékenységi ugrásra van szükség

        A nemzetgazdasági miniszter felhívta a figyelmet, hogy a magyar gazdaság versenyképességének megőrzése és a bérnövekedési pálya sikeres megvalósítása érdekében a hazai vállalkozásoknak, különösen a kkv-knak, hatékonyabbá és termelékenyebbé kell válnia. A következő években termelékenységi ugrást kell végrehajtani, amelyet a kormány az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv keretében, a Demján Sándor Programon keresztül támogat. A Program többek közt olyan kedvező hitelekkel, mint a 3,5 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Program, tőkeprogram, beruházási célú vissza nem térítendő támogatásokkal, a digitalizáció előremozdításával, összesen mintegy 1.410 milliárd forinttal segíti a hazai kis- és középvállalkozások fejlődését, növekedését.
    
     Nagy Márton arra kérte a VOSZ vezetőit, hogy a Demján Sándor Program megvalósításában való részvétel mellett, továbbra is gyűjtsék össze és képviseljék a vállalkozások meglátásait, javaslatait, hogy a kormány a leghatékonyabb, vállalkozásokat támogató környezetet tudja kialakítani. Az egyeztetésen a felek végezetül ismételten leszögezték, a gazdasági növekedés magas pályára állítása és a hazai kkv szektor megerősítése közös érdek, ezért a VOSZ és az NGM között folyamatosak maradnak az egyeztetések.
    
         Kiadó: Nemzetgazdasági Minisztérium
    
     -------------------------------------------------------------------
    
         Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
         Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.