|
|
2024. december 10., kedd 11:55 |
Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának közleménye (1. rész) |
|
Budapest, 2024. december 10., kedd (OS) - Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának elfogadása óta eltelt több mint hét évtized tanúsítja, hogy az emberi méltóság, a szabadság és az egyenlőség eszméi erősebbek minden elnyomásnál - emeli ki december 10-én, az emberi jogok napján dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa. |
Ezen a napon arra emlékezünk, hogy az emberi jogok nem
kiváltságok, hanem minden embert megillető alapvető jogok. Az ENSZ
1948. december 10-én fogadta el az Emberi Jogok Egyetemes
Nyilatkozatát, e napot pedig 1950 óta az emberi jogok napjaként
ünnepeljük világszerte. A Nyilatkozat az egyik elindítója annak a
folyamatnak, amely nyomán az egyes számonkérhető emberi jogok és
alapvető elvek nemzetközi standarddá, ezzel párhuzamosan a világ
egyre több államában valódi kikényszeríthető jogokká váltak. A
Nyilatkozat közös nyelv és közös minimum, bármely okból vagy
érdekből való figyelmen kívül hagyása, a béke, a biztonság és az
emberség zárójelbe tétele megbocsáthatatlan és elfogadhatatlan.
Az alapvető jogok védelme nem pusztán jogszabályok betartását
jelenti, hanem az igazságosság és emberség melletti kiállást minden
körülmények között. Ma, amikor a világ számos részén háborúk,
diszkrimináció és szabadságkorlátozások áldozatai küzdenek
méltóságukért, mindannyiunk kötelessége, hogy emlékeztessük magunkat
és másokat: az emberi jogok egyetemesek és oszthatatlanok.
Kiadó: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények. Az Országos Sajtószolgálatról Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|