OS Országos Sajtószolgálat
2024. december 21. szombat
Ismertető


2024. december 15., vasárnap 11:25

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2024. december 15., vasárnap (OS) - A DK költségvetési törvénymódosítást nyújtott be a vízhálózat fejlesztése érdekében

        Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese és Varju László, a DK alelnöke Hajdúdorogon folytatta a DK vízellenőrző körútját, a városban ugyanis időközönként koszos, nyálkás, lényegében ihatatlan a víz.
    
    
     Csige Tamás, a település DK-s önkormányzati képviselője elmondta: a rossz vízminőség a vízvezeték-hálózat elavultsága miatt van. A téli időszakban a fagyok miatt gyakrabban fordulhat elő csőtörés is, tovább rontva a víz minőségét. A képviselő hozzátette: az ő polgármestersége idején még volt fedezet a hálózat fejlesztésére, egy-egy szakaszt saját erőből fel is újítottak, mostanra azonban ez a pénz eltűnt, amióta az állami víz kezeli a vízműtelepeket, az önkormányzatnak semmilyen ráhatása nincs a működésükre.
    
     Varju László kijelentette: a DK költségvetési módosító indítványt nyújtott be a fejlesztések megkezdése és az ehhez szükséges alap létrehozása érdekében. Emellett elvárjuk azt is, hogy január elsejétől a közműadó megszűnjön, ezzel is elősegítve a víziközmű szolgáltatók működését, és a minimálbérért dolgozó vízügyi szakemberek itt tartását.
    
    
     A Hajdúdorogon készített videó a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán érhető el.
         Kiadó: Demokratikus Koalíció
    
     -------------------------------------------------------------------
    
         Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
         Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.