2024. május 17., péntek 14:16

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány közleménye (2. rész)
    Budapest, 2024. május 17., péntek (OS) - A kormányzáshoz érteni kell, sőt ahogy mondta miniszterelnökünk, ehhez szakmai tudásra van szükség. Tudásnak nem mondható, hogy az ellenzéki politikusok képviselői megbízatásuk mögé bújva a magyar emberek összességének kárára, itthon és az Európai Parlamentben hazudoznak.

        A megbízóiktól kapott Júdás-pénz mennyisége ilyenkor növekedik, de látjuk, hogy emberi értékük a hazai politikában csökken. Hiába vetik be a Magyar Péter-féle jelenséget, a józan embereknek ez végkiárusításukat jelenti.
     A magyar valódi demokrácia 14 éve megmutatja, hogy a választók nyugodt és békepárti álláspont szerint cselekednek.
     A CÖF-CÖKA kezdeményezésére, amikor szükséges volt, érdekeinket Békemenet formájában is demonstráltuk.
     2024. június 9-én Európa lakossága, nem túlzással, életről-halálról dönt. Élni, tudatosan cselekedni csak nyugodt, bélkés körülmények között lehet. Jövőt tervezni pláne. Fegyverünk az az eszmeiség, amelyet a magyar emberek többsége magáénak vall, azaz a nemzeti összefogás, a zsidó-keresztény kultúra és a hagyományőrzés.

Csizmadia László
a CÖF-CÖKA elnöke

 Kiadó: Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

 Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
 Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
 (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.