2024. július 10., szerda 23:33

A Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság (MAZSISZEM) közleménye
    Budapest, 2024. július 10., szerda (OS) - Koszorús Ferenc posztumusz vezérezredesre, a budapesti zsidóság Embermentőjére emlékezett Emlékbizottságunk vasárnap, a VII. kerületi Dohány u. 2. sz. épület falán elhelyezett domborműnél.

    A Himnusz eléneklése után Rosenfeld Dániel Imre a MAZSISZEM alapító elnöke, a rendezvény főszervezője köszöntőjében elmondta, hogy 80 évvel a vészkorszakot követően soha nem látott antiszemita hullám söpör végig az egész világon, és eközben Magyarországon a zsidóság a reneszánszát éli, és a legbiztonságosabb ország a zsidóság számára. Továbbá kihangsúlyozta, hogy csak a múlttal való szembenézés, abból való tanulás, az oktatás, nevelés és kultúra segíthet egy jobb jövőt teremteni, megmenteni a zsidó-keresztény értékeket, ezzel megakadályozva egy újabb Holokausztot és október 7-ét.

Dr. Hantó Zsuzsanna a Koszorús Ferenc Emlékbizottság elnök asszonyának, majd Dr. Róbert Péter történész, egyetemi docens érdekfeszítő beszédei következtek.

Ezt követően az Emlékbizottság által felkutatott, olyan Embermentők leszármazottjai osztották meg rövid gondolataikat, akiknek a jövőben segítünk abban, hogy megérdemelt módon megkapják a posztumusz Világ Igaza kitüntetést a Jad Vasem Intézet által.

A koszorúzásban a HM katonái segítettek. A konferálásban, pedig Vér Hajnalka.

A Kél molé kezdetű gyászima és Sófárfújás után, amely Rosenfeld Dániel Imre, a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség főkántor recitálásában volt hallható, a Szózattal és az emlékezés köveinek elhelyezésével zárult a megemlékezés. Sálom!
     Kiadó: Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság (MAZSISZEM)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.