2024. július 18., csütörtök 10:28

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye (1. rész)
    Budapest, 2024. július 18., csütörtök (OS) - A SZÉP Kártya továbbra is a belföldi turizmus motorja

    Tovább erősödik a SZÉP Kártya népszerűsége, ezt mutatja, hogy 2024 első félévében több mint 230 milliárd forintra nőtt a feltöltések összértéke, amely így 12 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának eredményét. A feltöltések összege mellett a kártyabirtokosok és az elfogadóhelyek száma is dinamikus növekedést mutat. A felhasználók száma tavaly júniushoz képest 8 százalékkal, több mint 2,8 millió főre növekedett, miközben az elfogadóhelyek száma egy év alatt 137 ezerről közel 147 ezerre bővült.

A SZÉP Kártya a magyar háztartások fontos fizetőeszközeként a családok zavartalan kikapcsolódását támogatja, miközben a hazai turisztikai- és vendéglátóipart is erősíti a kereslet bővítésén és a fogyasztás növelésén keresztül. 2024 első hat hónapjában a kártyabirtokosok összesen közel 202 milliárd forintot használtak fel, ezzel 2019-hez viszonyítva több mint két és félszeresére nőtt a SZÉP Kártyás fizetések összege. 2024 június végén még közel 127 milliárd forint állt rendelkezésre a SZÉP Kártyákon, amely további potenciális bevételi forrást jelent a hazai turisztikai ágazat számára.


     Kiadó: Nemzetgazdasági Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.