2024. október 15., kedd 10:04

Az MSZP Országos Központjának közleménye (2. rész)
    Budapest, 2024. október 15., kedd (OS) -  Elnémult gyermekek, megpecsételődött életek – Az MSZP a legkiszolgáltatottabbakat is képviseli

        A kórházban dolgozók ugyan mindent megtesznek az önkéntesekkel karöltve, azonban ez sajnos nem elég. Jelentős szakmai segítségre lenne szüksége ezen gyermekeknek, hogy ne fejlődjenek vissza se érzelmileg, se tudás tekintetében, valamint, hogy ne kelljen olyan lelki sérüléseket szerezniük, melyek aztán egész életükre hatással lesznek.
    
     Az MSZP régóta igyekszik felhangosítani a magukra maradt gyermekek segélykiáltásait, hiszen nem megengedhető, hogy életek menjenek tönkre a leépített ellátórendszer, a szakemberhiány, és a kormány embertelen politikája miatt.
    
     A gyermekvédelmi ellátórendszer megújítása mellett hatalmas szükség lenne a szakemberek képzésére, toborzására, a pálya vonzóvá tételére. A kormány ne szórja el az adóforintokat, hanem fordítsa azt az egészségügy rendbetételére, és az olyan egyéb területekre, melyek magyarok millióinak életét befolyásolják.
    
     Kis Andrea, az MSZP Országos Elnökségének tagja
    
     Kiadó: MSZP Országos Központ
    
     -------------------------------------------------------------------
    
     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.