2024. október 15., kedd 18:04

A Párbeszéd - ZÖLDEK közleménye (2. rész)
    Budapest, 2024. október 15., kedd (OS) -  Újabb kirúgási hullám a Bumchunnál – A vendégmunkások maradhatnak

        Az ügyben akkor a Nemzetgazdasági Minisztérium is vizsgálatot indított, amelyből kiderült, hogy bár kisebb munkaügyi jogsértéseket elkövetett a cég a foglalkoztatás és a munkabiztonság területén, az alapállítás nem bizonyítható. Mint írták: „a rendelkezésre álló ismeretek szerint a létszám csökkentésére átmeneti termeléscsökkenés miatt került sor, és tavasszal mind a létszám, mind pedig a termelés szintje visszaállhat a korábban megszokottra”.
    
     Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy Magyarországon csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Továbbá a jogszabályok értelmében külföldi munkaerő alkalmazására kizárólag akkor kerülhet sor, ha magyar munkaerővel már nem tölthetők be az üres álláshelyek.
    
     A fentiek ellenére most ismét magyar munkavállalókat bocsátottak el, miközben külföldi vendégmunkásokat nagy létszámban foglalkoztatnak. Mindezt annak tudatában, hogy az ország összes megyéje közül Nógrádban a legmagasabb a munkanélküliség, 10%, míg az országos átlag „csupán” 3,6%.
    
     Kiadó: Párbeszéd - ZÖLDEK
    
     -------------------------------------------------------------------
    
     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.