2024. november 20., szerda 09:22 |
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye (3. rész) |
|
Budapest, 2024. november 20., szerda (OS) - Czomba Sándor: a digitalizáció hozzájárulhat a munkavédelem további fejlesztéséhez is |
A munkavédelmi hatóság hatékonyságának növelése is nagymértékben
hozzájárult ahhoz, hogy – a munkabaleseti statisztikák alapján –
Magyarországon 3 éve folyamatosan csökken mind a 3 munkanapon túl
gyógyuló, mind pedig a halálos munkahelyi balesetek száma. A
munkabalesetek számának leszorítását a foglalkoztatottság folyamatos
bővülése mellett sikerült a kormánynak megvalósítani. Tavaly a
rekord magas foglalkoztatás mellett a halálos munkabalesetek arányát
2010-hez képest közel felére sikerült leszorítani, miközben 2010-hez
képest ma már 1 millióval dolgoznak többen. A kormány célja, hogy a
munkaerőpiaci aktivitás további növelése mellett csökkentse a
munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető kockázatokat.
A konferencián továbbá William Cockburn, az EU-OSHA igazgatója
ismertette az EU-OSHA 2023-25. évekre szóló „Egészséges Munkahelyek
Munkavédelem a digitalizált világban” című kampányának célkitűzéseit.
Kiadó: Nemzetgazdasági Minisztérium
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
|
|
|
|
|
|
|
Forrás: OS Országos Sajtószolgálat
MTI © Minden jog fenntartva.
|