|
|
2024. augusztus 7., szerda 09:24 |
A Jobbik - Konzervatívok közleménye |
|
Budapest, 2024. augusztus 7., szerda (OS) - Szavak helyett mi a tettekben hiszünk! |
A Jobbik-Konzervatívok üdvözli, hogy Magyar Péter is felismerte,
amit politikai közösségünk már bő egy évtizede: miszerint
csökkenteni kell az élelmiszerek általános forgalmi adóját.
Mi a Jobbiknál azonban a szavaknál sokkal inkább hiszünk a
tettekben, éppen ezért dolgozunk, és nyújtottunk be számtalan erre
irányuló javaslatot ebben az ügyben, méghozzá 2012 óta. A munkát
pedig minden eszközzel folytatni fogjuk!
Mindig örömmel tapasztaljuk, ha egy másik politikus vagy párt,
ugyan "picit" megkésve, de csatlakozik ahhoz a vonalhoz, amit a
Jobbik képvisel, vagyis a magyar emberek mindennapjainak jobbá
tételét tűzi ki céljául. Egy olyan helyzetben azonban, mint a
mostani, a szavakkal maximum tiszavirágéletű népszerűség érhető el,
a magyar emberek javát szolgáló eredmény nem.
A Jobbik éppen ezért hangzatos szavak helyett továbbra is tettekkel
fog előrukkolni ebben és minden más ügyben is, mert ez a magyar
nemzeti érdek!
Kiadó: Jobbik - Konzervatívok
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények. Az Országos Sajtószolgálatról Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|