OS Országos Sajtószolgálat
2024. december 3. kedd
Ismertető


2024. november 20., szerda 08:22

Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság (MAZSISZEM) közleménye (2. rész)
    Budapest, 2024. november 20., szerda (OS) -  A szünet után az Ávinu Trió együttes „A túlélés dallamai” autentikus zsidó liturgikus és népdalokból összeállított koncertjét hallgathatta meg a közönség, Asztalos Rita zongoraművész, Schum József klarinétművész, Horváth József hegedűművész és Rosenfeld Dániel Imre kántorművész közreműködésével.

        Az előadást követően Vidnyánszky Attila igazgató urat képviselve Kozma András a Nemzeti Színház dramaturgja méltatta az eseményt.
    
     A kultúra, nyelv, a zene, a színház a túlélésnek a záloga, mert ezek azok, amiben mi tovább tudjuk magunkat éltetni. Nagy öröm, hogy van, aki tovább viszi és képviseli ezt a kultúrát, és szintén nagy öröm a Nemzeti Színháznak, hogy teret adhat ezeknek a találkozásoknak.” – tette hozzá beszédéből.”
    
     Az állófogadáson Prof. Dr. Grósz Andor dandártábornok, a MAZSIHISZ elnökének zárógondolatai következtek:
    
     „Megköszönöm a Nemzeti Színháznak, hogy befogadta az előadást és annak okán a mondanivalóját, azt a fájdalmat bemutatva, amit mi érzünk zsidók, és ez különösen fontos napjainkban, amikor látjuk mi történik Izraellel és egész Európában a zsidósággal. Ezért aktuális minden, ami megmutatja, hogy mi történt 80 évvel ezelőtt.
    
     Azért volt különleges számomra a ma esti előadás, mert egyrészt átélhettem azt, amit nemrég a haláltáborokba való látogatása alkalmával éreztem, és hogy a színész a drámát egyfajta pozitív hangnemben próbálta elmondani és így még szörnyűbb volt. Ez dicséri az írót, az alkotókat a színészt, a rendezőt és mindenkit, aki ebben részt vett.”
     Kiadó: Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság (MAZSISZEM)
    
     -------------------------------------------------------------------
    
     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.