|
|
2024. december 11., szerda 16:52 |
A Momentum Mozgalom közleménye |
|
Budapest, 2024. december 11., szerda (OS) - Momentum: vizsgálódik a Közbeszerzési Hatóság Göd fideszes vezetése ellen |
Vajda Viktória, a Momentum elnökségi tagja a közösségi médiában
számolt be róla, hogy vizsgálódik a Közbeszerzési Hatóság Göd
Kammerer Zoltán által vezetett önkormányzata ellen, ugyanis egy
olyan épületet bontottak el, amit az előző, ellenzéki
önkormányzatnak megtiltottak.
"Még a 2019-es önkormányzati ciklusban a Balogh Csaba vezette
testület is tett kísérletet egy esetleges ügyfélszolgálat
kialakítására a városháza területén lévő épületből, nem vitás, hogy
szükség van rá. Az akkori projekt, a nyilvánvaló anyagi kihívásokon
túl, bürokratikus okokból akadt meg: a hatóság nem engedélyezte
volna új épület felhúzását telekhatár problémák miatt, pusztán a
régi felújítását.
Na most mi történt a Kammerer-éra alatt?! Kiírtak egy
közbeszerzést "Ügyfélszolgálat kialakítása meglévő épületben"
címmel. Annak rendje és módja szerint lement a testületi szavazás a
közbeszerzés nyerteséről még augusztusban, a szerződésben is
felújítás szerepel, majd ősszel megkezdődött az ügyfélszolgálat
kialakítása. Aztán az egyik nap, mint a mesékben, AZ ÉPÜLETNEK
NYOMAVESZETT! A csattanó az egészben, hogy ez lehet, hogy nem csak
nekem tűnt fel: a Közbeszerzési Hatóság elnöke ugyanis hivatalból
jogorvoslati eljárást indított néhány napja valamilyen okból a
beruházás kapcsán" - írja a Momentum politikusa.
Kiadó: Momentum Mozgalom
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények. Az Országos Sajtószolgálatról Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|