OS Országos Sajtószolgálat
2024. december 22. vasárnap
Ismertető


2024. december 11., szerda 16:52

A Momentum Mozgalom közleménye
    Budapest, 2024. december 11., szerda (OS) - Momentum: vizsgálódik a Közbeszerzési Hatóság Göd fideszes vezetése ellen

            Vajda Viktória, a Momentum elnökségi tagja a közösségi médiában számolt be róla, hogy vizsgálódik a Közbeszerzési Hatóság Göd Kammerer Zoltán által vezetett önkormányzata ellen, ugyanis egy olyan épületet bontottak el, amit az előző, ellenzéki önkormányzatnak megtiltottak.
        
         "Még a 2019-es önkormányzati ciklusban a Balogh Csaba vezette testület is tett kísérletet egy esetleges ügyfélszolgálat kialakítására a városháza területén lévő épületből, nem vitás, hogy szükség van rá. Az akkori projekt, a nyilvánvaló anyagi kihívásokon túl, bürokratikus okokból akadt meg: a hatóság nem engedélyezte volna új épület felhúzását telekhatár problémák miatt, pusztán a régi felújítását.
         Na most mi történt a Kammerer-éra alatt?! Kiírtak egy közbeszerzést "Ügyfélszolgálat kialakítása meglévő épületben" címmel. Annak rendje és módja szerint lement a testületi szavazás a közbeszerzés nyerteséről még augusztusban, a szerződésben is felújítás szerepel, majd ősszel megkezdődött az ügyfélszolgálat kialakítása. Aztán az egyik nap, mint a mesékben, AZ ÉPÜLETNEK NYOMAVESZETT! A csattanó az egészben, hogy ez lehet, hogy nem csak nekem tűnt fel: a Közbeszerzési Hatóság elnöke ugyanis hivatalból jogorvoslati eljárást indított néhány napja valamilyen okból a beruházás kapcsán" - írja a Momentum politikusa.
        
         Kiadó: Momentum Mozgalom
        

        -------------------------------------------------------------------
        
         Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
         Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.