OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2014. november 23., vasárnap 11:41

A Honfoglalás 2000 Egyesület közleménye
    Budapest, 2014. november 23., vasárnap (OS) - HONFOGLALÁS 2000 EGYESÜLET: KITÜNTETÉST ORBÁNNAK, NOBEL-DÍJAT PUTYINNAK!

    
A civil szervezet javasolja, hogy az Országgyűlés felhatalmazása alapján a köztársasági elnök a legmagasabb állami kitüntetésben részesítse Orbán Viktort. A kitüntetés, a miniszterelnöknek a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató tevékenysége elismerésére szolgálna.
Az Egyesület egyetért a széles körben felmerült igénnyel – ezért javasolja, hogy a M. Tud. Akadémia V. Putyint terjessze fel Nobel-békedíjra. Oroszország elnöke bizonyságot tett a béke ügye iránti elkötelezettségéről. A világ egyik vezető országának a vezetőjeként minden erőfeszítésével arra törekedett, hogy fenntartsa a békét és a nyugalmat saját országában, és tevékenyen hozzájárult a Földön kirobbant bármely konfliktus békés rendezéséhez. A világ egyetért azzal, hogy Putyin egyike azoknak, aki valóban megérdemli a díjat. Európában egyre több szó esik az orosz elnök érdemeiről: Franciaországban, aláírásgyűjtés kezdődött, Róma utcáin pedig plakátok jelentek meg az elnök arcképével, "Putyinnal vagyok" aláírással.  
Magyarok százezrei, oroszok milliói támogatják választott vezetőiket. A két nagyformátumú államférfi a legtöbbet tette a békéért, a nemzetek barátságáért, népük felemelkedéséért, alkalmazott megoldási módszereik Európában elismerést váltanak ki.

    Kiadó: Honfoglalás 2000 Egyesület

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.