OS Országos Sajtószolgálat
2021. november 29. hétfő
Ismertető


2015. március 6., péntek 11:28

Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének közleménye (1. rész)
    Budapest, 2015. március 6., péntek (OS) - A klinikai kutatások érdekviszonyai és a hazai ellátási nyomor, mint nemzetközi versenyelőny. Kinek az érdekében folynak a klinikai vizsgálatok? A gyógyszergyárak, a kutatásokban résztvevő intézmények, orvosi-, kutatói-, szakdolgozói közreműködők anyagi és tudományos fejlődése érdekében, vagy legalább járulékosan az előbbieket végső soron eltartó betegek érdekében is?

    Két nappal a Hogyan dizájnolták kedvezőbbre a klinikai vizsgálatok eredményeit? című cikk megjelenése után tartották meg az MTA székházának igen nívós termében a "Klinikai Kutatások Konferencia 2015: Az egészségügy mint a legnagyobb magyar tudományos kutatási intézmény" című rendezvényt az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének szervezésében, a három hónapos Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökének fővédnöksége alatt.
A konferencián mutatkozott be a három nappal az esemény előtt létrehozott Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet egyelőre megbízott főigazgatója, dr. Pozsgay Csilla.
A konferencia fő céljaként hazánk klinikai kutatásokban való eddigi részvételének megőrzése, sőt növelése, és főként az ennek eredményeként elérni remélt jelentős bevételek megszerzési lehetősége volt érzékelhető.
Az érvek között kiemelt szerepet kaptak a kutatásokban részt vállaló intézmények és azok szakembereinek komoly bevételi lehetőségei, valamint ebben a megközelítésben a bevételek, mint a szakemberek itthon tartásának a hivatalos egészségügyi forrásokat pótló eszközei.

    Kiadó: Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.