OS Országos Sajtószolgálat
2024. május 8. szerda
Ismertető


2015. július 2., csütörtök 14:45

A Párbeszéd Magyarországért Párt közleménye
    Budapest, 2015. július 2., csütörtök (OS) - PM: Paksi hídberuházás - tolvajok hídja! Ha egy hídnak – mint például az Orbán-kabinet által tervezett paksi átkelőnek – csak a megvalósítási tanulmányára és a helyének kijelölésére 870 millió forintot kell költeni, akkor ott a hídépítés szükségessége megkérdőjelezhető, és joggal merül fel a hatalmas összegű állami mutyizás gyanúja. A PM felszólítja az Orbán-kormányt, hogy a rendelkezésre álló százmilliókat költse inkább olyan indokolt közúti beruházásokra, amelyekre már rég sort kellett volna kerítenie.

    A Magyar Közlöny legfrissebb száma szerint az Orbán-kormány 870 millió forintot akar sürgőséggel elkölteni a paksi bővítéssel összefüggésben a Paks és Kalocsa térségében tervezett új Duna-híd megvalósítási tanulmányának elkészítésére és egyéb előkészítési feladatokra (többek között a híd helyének kijelölésére).
A közleményből két következtetést lehet levonni. Egyrészt megint előbb született meg a kampánycélú politikai döntés egy állami nagyberuházásról, mint hogy annak indokoltságát és megvalósíthatóságát megvizsgálták volna. Másrészt még egy kapavágás sem történt, de máris megkezdődött a közpénzek százmillióinak kilapátolása.
Az Orbán-kormánynak hosszú listája van olyan útkarbantartási, elkerülőút-építési és egyéb közúti projektekből, amelyeknek az indokoltsága megkérdőjelezhetetlen, mégsem biztosítanak rá forrást.
A PM szerint a szóban forgó 870 millió forintot inkább a kritikán aluli állapotban lévő alsóbbrendű utak felújítására kellene költeni.

PM Sajtó

    Kiadó: Párbeszéd Magyarországért Párt

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.