OS Országos Sajtószolgálat
2024. október 4. péntek
Ismertető


2015. november 19., csütörtök 12:38

A Közép Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület közleménye (1. rész)
    Budapest, 2015. november 19., csütörtök (OS) - Schmitt Pál nagysikerű előadása a 2024. évi olimpiáról a KEP fórumán

    "Magyarország esélye a 2024-es Olimpia megrendezésére" címmel tartott előadást a Közép-Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület (KEP) e heti Törzsasztal Fórumán Schmitt Pál a NOB magyar tagja, v. köztársasági elnök, kétszeres olimpiai bajnok. A budapesti Thomas Hotel teljesen megtelt konferencia termében tartott rendezvényen az olimpia iránt érdeklődő különböző szakterületek képviselői vettek részt külföldről is. A KEP fórum levezető elnöke és moderátora Czeglédi József KEP elnök, idegenforgalmi közgazdász, az MTA Köztestület tagja volt. Bevezetőjében utalt arra, hogy Schmitt Pál szokatlanul nagy tapssal fogadott megjelenését a rendezvényen annak tulajdonítja, hogy a résztvevők tudatában voltak a vizsgált téma jelentőségével Magyarország számára és az előadó kompetenciájával. Schmitt Pál kitűnő, vetített képes előadásában rövid tájékoztatást adott az olimpiák történetéről és ebben Magyarország nagyon pozitív szerepéről. Utalva az elkészült és az interneten is elérhető 1300 oldalas Megvalósíthatósági Tanulmányra részletesen indokolta, hogy Magyarország miért képes az olimpia megrendezésére 2024-ben, gazdaságilag és társadalmilag miért előnyős ez Magyarország számára, és hogy miért van reális esélyünk ennek megrendezésére.
    
     Kiadó: Közép Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.