|
|
2016. február 3., szerda 12:29 |
A Gyógyulj Velünk Egyesület közleménye (2. rész) |
|
Budapest, 2016. február 3., szerda (OS) - |
Az életkilátások javulása, a rák diagnózisa után megélhető életévek
folyamatos növekedése egyre nagyobb terhet ró minden ország
egészségügyi rendszerére. A rák krónikus betegséggé szelídítésével
ugyanis egyre több beteget tudnak egyre hosszabb távon kezelni,
illetve egyre több egykori beteg számára kell hosszú távon
biztosítani a kontrollvizsgálatokat. Lakos István úgy látja, mivel a
fejlett országokban nő a gyógyult rákbetegek száma, illetve a
betegség prevalenciája, azaz az adott időpontban daganatos kórral
nyilvántartott betegek száma, minden korábbinál nagyobb szerepe lesz
a jövőben a betegeket összefogó és képviselő civil szervezeteknek is.
A Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke megjegyzi: a betegszervezeteknek
a tagjaik képviseletén túl felelősségük az önmagukat egészségesnek
tudók meggyőzése is, hogy tegyék le a cigarettát, vegyenek részt az
elérhető szűrővizsgálatokon, sőt követeljék a döntéshozóktól, hogy
minden ismert és orvosilag elfogadott szűrési mód elérhető legyen.
– Az átlagéletkor növekedésével egyre többeknek lesz esélye egy
daganatos betegségre, de nem mindegy, hogy majd aggastyánként vagy
már aktív ötvenes-hatvanas éveiben szembesül valaki rákkal. Nálunk
sajnos a legtöbb esetben még az utóbbi a jellemző – fogalmaz Lakos
István.
További információk és interjúszervezés: B. Papp László sajtószóvivő (0630) 261-8789 sajto@gyve.hu www.facebook.com/egyesulet.gyogyuljvelunk
Kiadó: Gyógyulj Velünk Egyesület
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|