|
|
2016. július 15., péntek 13:57 |
Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának közleménye (1. rész) |
|
Budapest, 2016. július 15., péntek (OS) - A Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó ombudsmanhelyettes elvi állásfoglalása a nemzetközi légijáratok utasainak beszállást megelőző előzetes repülőtéri ellenőrzéséről |
A nemzetiségek jogaiért felelős ombudsmanhelyetteshez, Szalayné
Sándor Erzsébethez érkezett panaszok, valamint a médiából ismertté
vált híradások szerint 2015-ben a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi
Repülőtérről több magyar állampolgárságú, roma nemzetiségű személy,
illetve család sem tudott elrepülni Kanadába, annak ellenére, hogy
érvényes úti okmányokkal és repülőjeggyel rendelkeztek. Kiutazásukat
a repülőgépre való felszállásuk előtt akadályozták meg, többnyire
olyan formában, hogy az utasfelvételt lebonyolító pultok előtt,
ismeretlen felhatalmazással rendelkező emberek egy rövid
beszélgetést követően megtagadták az utazóközönség soraiból kiemelt
személyek utas- és poggyász felvételét, és nem engedélyezték
számukra a gépre való felszállást.
Az ügy vizsgálata, illetve az érintett és megkeresett szervektől és
hatóságoktól kapott válaszok alapján Szalayné Sándor Erzsébet
megállapította, hogy a Kanadába tartó légiutasok beszállás előtti
repülőtéri ellenőrzésének panaszolt gyakorlatával szemben számos
alapjogi aggály is felmerült: az ellenőrzés sértette a tisztességes
eljárás követelményét, a jogorvoslathoz való jogot, a
mozgásszabadság jogával élni kívánó személyek emberi méltóságát. Az
ellenőrzés továbbá az egyenlő bánásmód követelményét sértő módon
valósult meg.
Kiadó: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|