OS Országos Sajtószolgálat
2019. december 14. szombat
Ismertető


2016. december 12., hétfő 09:00

Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa közleménye (1. rész)
    Budapest, 2016. december 12., hétfő (OS) - A középiskolások félnek a szexuális erőszaktól és attól, hogy magukra maradnak A tinik legalapvetőbb félelme, hogy család nélkül maradnak, az elvált szülők gyerekei és az állami gondozottak pedig jobban szoronganak. A középiskolások nagy része retteg a szexuális erőszaktól. Többek között erre jutott az SOS Gyermekfalvak legfrissebb kutatása

    Az SOS Gyermekfalvak több mint 1000 középiskolás fiatalt kérdezett országszerte arról, milyen félelmeik, vágyaik vannak.

Minden második gyerek bevallása szerint szorong valami miatt (56,6 %) és nem bízik magában (41,3 %), majdnem minden harmadik középiskolás pedig úgy gondolja, hogy szülei nem elégedettek vele. "A szorongás az elvált szülők gyerekei és a gyermekvédelmi gondoskodásban élők között 7 százalékkal magasabb. A gyerekekkel dolgozó szakemberek egyik legnagyobb kihívása, hogy feloldják a szorongást és visszaadják önbecsülésüket. A legidőigényesebb munka a bizalom kialakítása, ez kell ahhoz, hogy egy gyerek el tudjon kezdeni fejlődni. Ebben nincs különbség állami gondozott és családban élő gyerek között"- mondta Szlankó Viola, az SOS Gyermekfalvak pszichológusa.

Az SOS megkérdezte azt is, mitől félnek leginkább a fiatalok. A családtagok halálától, az árvaságtól és a családtagok megbetegedésétől való félelem állt az első helyen, de az egzisztenciális problémák is erősen jelen vannak már: a negyedik legerősebb félelem, hogy felnőttként nem találnak munkát.

     Kiadó: SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.